myBible logó myBible
Fiókom

2020. november 29., vasárnap

Ő hűséges

„És hogy megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, ő az Isten, a hűséges Isten.” – 5Móz 7:9

Gyerekkorom óta harc az életem. Édesapám négy éves koromban elhunyt, és munkanélküli édesanyámnak nem volt, miből eltartania engem és testvéreimet. Engem egy csodálatos asszony fogadott örökbe, majd később átadott a lánytestvérének. Az a nap jelölte életutam kezdetét. A testvér házában élő emberek szennyes és reménytelen esetnek tartottak, a háztartásbeli eszközöket sem használhattam. Magányos gyermekkorom volt, senkinek nem sírhattam el a bánatom, senkivel nem oszthattam meg megalázásom történetét, mert nevelőanyám messze lakott, és ritkán látogatott meg. Csak Istennek mondhattam el a keserűségemet. Keserű tapasztalatomban csak úgy tudtam előretekintve haladni az életben, ha Istenbe vetettem a reményt, és bíztam jó tanulmányi előmenetelemben, mely megkedveltetett a tanárokkal. Édesanyámmal nem tartottam a kapcsolatot. Bár sokszor nem volt, mit ennem és felvennem, soha nem adtam fel. Bíztam benne, hogy egy napon könnyebb lesz, ha hűséges maradok Istenhez.

Érdekes, hogy nevelő szüleim ismertették meg velem Istent. Szerettem dicsőíteni a Mindenhatót. Életmódommá vált az Istent dicsőítő alkalmakon és a gyülekezeti tevékenységeken való részvétel. Tetszett a megváltás története, a Jézusban megtalált szabadság gondolata. Vártam Jézus visszajövetelét, amely véget vet majd minden emberi szenvedésnek és fájdalomnak. Naponta imádkoztam és kerestem a Mindenható arcát, közelségét.

Egyszer sikerült meglátogatnom édesanyámat. Amikor megláttam, milyen nyomokat hagyott rajta és benne a szegénység terhe, egész éjjel sírtam. Ez a tapasztalat szertefoszlatta a vele való együttlét gondolatát, de Istennek ennek ellenére csodálatos terve volt életemmel.

Tanulmányaim végeztével meghívtak, hogy lakjak az engem örökbefogadó nő fiával. Már hat hónapja laktam nála, amikor egy reggel átnyújtott nekem egy egyetemi felvételire szóló jelentkezési űrlapot. Ez jelentette sikerem kezdetét. Isten kegyelméből elvégeztem a képzést, és az Ő gondoskodása mellett beiratkoztam a mesterképzésre is. Áldott legyen érte az Úr neve. Megtanultam, hogy Istennek semmi sem nehéz. Ha reménykedünk és hiszünk Benne, Ő az Ő dicsőségére fordítja életünket. Valóban hűséges a mi Istenünk. Ámen!

Evelyn Osei-Bonsu

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.