myBible logó myBible
Fiókom

2020. november 24., kedd

Jobb adni

„Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, amellyel ti mértek.” – Lk 6:38

Soha nem felejtem el, amikor egy januári napon a togói Lomében, a 15. utca jelzőlámpájánál egy kéregetővel találkoztam. Annyira megsajnáltam, hogy megálltam mellette. Általában nem elegyedek szóba a kéregetőkkel, egyszerűen odaadom nekik a pénzt és továbbmegyek, de aznap valami eltért a megszokottól. Számos kérdést tettem fel Moussa Babának (így mutatkozott be). Beszélt angolul, de nem togói kiejtéssel. Elmondta, hogy négy hónappal azelőtt elütötte egy motorbicikli. Egy hagyományos „doktor” kezelte, masszírozta, és észre sem vette, hogy a baleset során eltört a combcsontja. Most, mivel nem tudta megkeresni a megélhetéshez szükséges pénzt, feleségét és ikreit visszaküldte Nigériába, és ő ott maradt Loméban kéregetni.

Egy hónap múlva műtéten estem át, és fizikailag képtelen voltam pénzt vinni a kéregetőnek. Amikor kiutaltak a kórházból, valakivel küldtem neki pénzt, és megkértem az illetőt, hogy érdeklődjön az állapotáról, de visszatérve közölte, hogy nem találta a megszokott helyen. Moussa Babát később Zongóban látták, egy másik negyedben. Elegendő pénzt adtam neki, hogy megkapja a sürgősségi ellátást. A röntgenfelvételről kiderült, hogy amputálni kell a lábát. A műtét 800.000 nyugat-afrikai frankba, vagyis 1.300 amerikai dollárba került.

Az én műtétem drágább volt, de megértettem, min megy keresztül ez a férfi, és elküldtem neki a pénzt az operációra. Édesanyámmal együtt egy hétig imádkoztunk, hogy gyűljön össze a pénz saját műtétem kifizetésére, és Isten válaszolt imánkra. Nagytatám küldött 1.000.000 frankot, ami 1.500 eurónak, illetve 1.680 amerikai dollárnak felelt meg. Mindkettőnknek sikerült a műtétje, és most Moussa Baba ugyanúgy mozog, mint akárki. Mielőtt visszatért volna szülőhazájába, utolsó beszélgetésünk alkalmával beszéltem neki Jézusról.

Sokan vannak, akik Isten szeretetének kinyilatkoztatására várnak. Kérjük Istent, hogy vezessen a szükségben levőkhöz. Ő megadja ehhez az anyagiakat, miközben alkalmat teremt másokkal is megosztani az Ő szeretetét.

Mamata Sassou

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.