Örvendezz, és adj hálát az Úrnak!

„Ő alkotta mindnyájok szivét, és jól tudja minden tettüket.” – Zsolt 33:15

„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak.” – Róm 8:28

Vladimir, a férjem, ötvenhat éves volt, amikor hirtelen rosszul lett és mentőt kellett hívnunk. Az orvos preinfarktust diagnosztizált nála. Azon a hétfőn gyermekeinkkel együtt őszintén, forrón imádkoztunk. Déli tizenkettő és fél egy között látogathattuk meg egy fél órára, és utána csak másnap jelentkezhettünk megint. Örömmel tapasztaltam, hogy Vladimir meglehetősen jól érezte magát. Az orvosok szerint stabil volt az állapota. Szerdán felhívtam telefonon a kórházat, hogy megkérdezzen, hozhatok-e a férjemnek ruhákat. Az orvos a következőket mondta: – „A férjednek többé semmire sincs szüksége…” – Nem értettem a szavait. – „Meghalt” – mondta.

„Hogyan?” – Alig tudtam megszólalni, amikor az orvos elmondta, hogy Vladimir előző este fél tízkor elhunyt. – „Mit tegyek?” – kérdeztem sokkos állapotban. Azt mondta, menjek le a hullaházba, majd letette a kagylót. Nem emlékszem, hogy jutottam a hullaházba, ahol az igazgató morogva várt, mert későn mentem. Elmondtam, hogy nem értesítettek. Mérgesen kijelentette, hogy majd feljelentést tesz az orvos ellen.

A temetésre is alig emlékszem, felállni sem tudtam. Eszembe jutott egy bibliaszöveg, mely szerint mindenkor örvendezzünk és adjunk hálát az Úrnak. Magamban sírtam, Istenhez kiáltottam. – Hogyan, Uram? Hogyan örvendezzek, amikor egy számomra annyira kedves személyt veszítettem el? Ez abszurdum. Örüljek, hogy negyven évig éltünk együtt, és soha nem veszekedtünk? Örüljek, hogy az együtt töltött évek annyira gyorsan elteltek?

Akkor egy gondolat fogant meg elmémben tisztán és világosan: Örülj, nem azért, amit elveszítettél, hanem adj hálát mindazért, amivel rendelkeztél. Bár abban a pillanatban a fájdalom túlságosan keserű volt, az idő múlásával szomorúságom enyhült. Könnyebben tudtam visszaemlékezni a kellemes napokra.

Most hálát adok Istennek mindazért, amivel megáldott. Isten túlságosan jó és bölcs ahhoz, hogy hibát kövessen el, és nem engedi, hogy a fájdalom elpusztítson bennünket. Így szól hozzánk: „Én vagyok a te Vigasztalód és Segítőd ma.”

Liudmila Verlan