2020. november 22., vasárnap
Hitbeli utazásom
„És a hitből való imádság megtartja a beteget.” – Jak 5:15
Kétezernyolc májusában a bal kezem ujjai elkezdtek zsibbadni, majd hamarosan a jobb kezem ujjai is. A zsibbadás olyan mértékű volt, hogy nem tudtam felhúzni a csizmámon a cipzárat, kinyitni az ajtót, kicsavarni egy üveget, vagy akár begombolni a ruhámat. Tizenegy különböző orvosnál voltam abban az évben, de egyikük sem jött rá az állapotom okára. Különböző diagnózisokat állítottak fel, de a vizsgálatok után egyik sem állta meg a helyét.
Elhatároztam, hogy elmegyek egy belgyógyászhoz. A kivizsgálás után a Michigan Állami Egyetemre küldtek egy neurológushoz. Ez volt a harmadik neurológus, akinél jártam. Reménytelenül léptem be az épület kapuján, nem hittem, hogy ez az orvos sikerrel járna. Elképzelhetitek, mennyire megkönnyebbültem, amikor Dr. Bhanasuelli nemcsak azonnal tudta, mi van velem (Lewis-Sumner szindróma, amely a statisztikák szerint egy millióból hat embert érint), hanem négy napon belül a kezelési csoportjába is bevett. Életminőségem hamarosan lényegesen jobbra fordult. Dr. Bhanasuelli történetesen a detroiti Wayne Állami Egyetemen tanult, ahol pontosan annak a dr. Lewis-nak volt a diákja, aki másokkal közös kutatásai során fedezte fel a Lewis-Sumner szindrómát. Éppen az ő osztályában volt. Természetesen rögtön felismerte a tüneteimet, és azonnal tudta, mit kell tennie: IVIg (intravénás
immunoglobulin) havonta négy napig, és 2.000 mg CellCept naponta.
2011 áprilisában egy tíznapos bermudai utazásra készültem, előtte pedig bevonultam a kórházba a négynapos kezelésre. Legnagyobb csalódásomra azonban a kezem és a lábam is egész kirándulás ideje alatt kellemetlenül zsibbadt volt. Szerettem volna, ha ott kerül sor a felszentelésemre, de útitervünk annyira zsúfolt volt, hogy ezt nem sikerült megvalósítani.
Hazaérve azonban a zsibbadás elmúlt. Az orvos tehát leállította a CellCept szedését, és azóta a IVIg kezelést sem kapom. Tulajdonképpen a betegségem már hat éve tünetmentes. A neurológus szerint akár örökre is elmúlhatott. A hirtelen viszszaesésre azonban nem volt magyarázata, de nekem igen. Isten tudta, hogy vágyom a felszentelésre, és tiszteletben tartotta hitemet.
Patricia Hook Rhyndress Bodi