Hol az öröm?

„Aki beülteti a meddőt a házba, mint magzatoknak anyját, nagy örömre. Dicsérjétek az Urat!” – Zsolt 113:9

Amikor kedves barátnőm, Wendy a meddőséggel küzdött, többször is említettem neki ezt a bibliaszöveget. Megértettem a vágyát, hiszen én is évekig vártam a gyerekáldásra. Végül Wendy csodálatos, egészséges fiúgyermeket szült, és együtt ünnepeltük Isten válaszát imáinkra. Volt idő, amikor ezt a szöveget magamra is vonatkoztattam. Én ugyan nem voltam meddő, csak egyedülálló. Kellemetlen volt férjre várni, de végül Isten betöltötte ezt a vágyamat. Harminckilenc éves voltam, amikor Greggel eldöntöttük, hogy családot alapítunk. Bár nőgyógyászatilag „öreg” voltam, gond nélkül teherbe estem.

Amikor azonban Austin megszületett, felfedeztem, hogy ennek a szövegnek az örömre vonatkozó része nem a gyerekáldás automatikus velejárója. A folyamatos szoptatás, pelenkázás, fürdetés, altatás, játszás, a közbevetett takarítással, főzéssel és bevásárlással tarkítva nagyon kimerítő volt számomra. És ezek a jó napok voltak. Könnyebb volt csalódott, szorongó, depressziós, magányos, sőt mérges, mint örömteli és boldog édesanyának lennem. Tudtam, hogy a dolgok idővel változnak. Szerencsére a bibliaszöveg többi része a ránk váró örömre mutatott előre. A zsoltáros dicsőíti az Urat összehasonlíthatatlan nagyságáért és gondoskodásáért. Felfedeztem, hogy ha Istenre és az Ő áldásaira összpontosítok, nem marad hely a negatív gondolatoknak.

Töprenghetek azon, hogy milyen áldozatot hoztam, hogy teljes műszakos édesanya legyek, vagy megköszönhetem Istennek azt a növekedést, amelyet életem ezen új szakaszában az Ő segítségével elértem. Dühönghetek azon, hogy a férjem is besegíthetne, vagy hálás lehetnék azért, amiért már annyiszor éreztette velem szeretetét. Sajnáltathatom magam mindennapos apró kudarcaimért, amikor türelmetlenül szólok a babámhoz, vagy imádkozhatok Isten segítségéért, hogy ez többé ne forduljon elő. Élhetek az Austin sírásától való rettegésben, vagy előreláthatom mosolygását.

Amikor Austin csupán pár hónapos volt, minden reggel elénekeltem neki az „Ez az a nap” (lásd: Zsolt 118:24) kezdetű éneket. Nemsokára már nevetett az ismerős dallam felcsendülésekor, bár az ének inkább nekem, mint neki szólt. Eldöntöttem, hogy vidám, boldog anya leszek, a kellemetlen helyzetekben is. Isten betartja az Ő ígéreteit!

Rachel E. Cabose