Január 23. - Világítótorony

„Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek?” – Zsolt 27:1

A sziklás tengerparton a magányos világítótorony fénye még a legsötétebb éjszakában is áttöri a sötétséget, és bevilágítja a tengert. Figyelmeztet a víztükör alatt rejlő veszélyekre, a sötét zátonyokra, melyek hajótörést okozhatnak és emberi életeket sodorhatnak veszélybe. A világítótorony őre nagyon fontos feladatot tölt be, mivel folyamatosan felügyelnie kell az arra járó hajókat figyelmeztető fényt. Napjainkban már modern technológia segítségével üzemeltetik a világítótornyokat. Napelemes automata világítóeszközök és új navigációs eszközök váltották fel a régi világítótornyokat, amelyek most vagy turisztikai látványosságként parkokban, vagy meteorológiai állomásként szolgálnak. Ausztráliában már nem működnek emberi felügyelet alatt álló világítótornyok. Az utolsó ilyet Tasmániában számolták fel 1995-ben. Ha megállunk egy kicsit, és elgondolkodunk a világítótorony őrének hűséges, kitartó munkáján, fájó szívvel szemléljük, hogy az egykor impozáns épületeket egytől egyig lerombolták vagy megrongálták.

Lelki életünkben is szükség van a Megváltó világosságára, mely vezet és figyelmeztet a bűn veszélyeire. Ő a mi mindenkori világítótornyunk az élet viharaiban. Jn 8:12-ben Jézus mondta: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.”

Íme néhány sor egy régi énekből:

„Ismeretlen hullámok körülöttem kavarognak, Elrejtett sziklák árnyékolják utunk,

Térkép és iránytű csak Tőle jő, Jézusom, Megváltóm, Te irányíts!”

Számunkra így szól a felhívás: „Ti vagytok a világ világossága.” (Mt 5:14)

Isten felhasználhat egy mosolyt, egy érintést, egy szót, hogy általa megvilágítsa egy másik személy napját. Az ima életeket menthet. Amikor felnézünk a magas, erős világítótoronyra, nem nehéz azt ahhoz a lelki fényhez hasonlítanunk, melyet Jézus áraszt az Ő népére.

Lyn Welk-Sandy