myBible logó myBible
Fiókom

2020. november 13., péntek

Isten hűséges

„És hogy megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, o az Isten, a hűséges Isten, aki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen azok iránt, akik őt szeretik és az ő parancsolatait megtartják.” – 5Móz 7:9

Találkoztál már olyan emberrel, akinek kérdései voltak Istenről? Én igen. A keresztények gyakran azt gondolják, hogy ha ők Isten gyermekei, akkor védetté válnak a gonosz támadásaival szemben. Azt feltételezik, hogy az élet viharai elkerülik őket. Az igazság pedig pont ennek az ellenkezője. Lelkünk ellensége azt szeretné, ha elveszítenénk Isten szeretetébe vetett hitünket, és kételkednénk bölcsességében és gondoskodásában. Pontosan ezért támadja Isten gyermekeit.

Sajnálatos módon olyan embereket is láttam, akik hátat fordítottak Istennek, és elhagyták a gyülekezetet, mert Isten nem állította meg a feléjük közeledő vihart. A viharok akkor csapnak le, amikor a legkevésbé számítunk rájuk. Ezek még erősebben megpróbálják hitünket. Egyikünk sem kívánja életében a megpróbáltatást. Ha úgyis próbákon kell átmennünk, jó lenne előre tudni, mi következik. Nem? Így fel tudnánk készülni a nehézségekre. De sajnos ez nem így működik. Ha előre látnánk a jövőt, és felkészülhetnénk a nehéz időkre, akkor önmagunkban bíznánk és nem Istenben. Hogy növekedne akkor a hitünk?

Isten az Ő szeretetében és kegyelmében időnként megenged próbákat az életünkben, hogy növekedhessen Belé vetett hitünk és bizalmunk. Hogyan válaszolunk a váratlan kihívásokra: hittel és bizalommal, vagy kételkedve és félelemmel? Amikor áradatként tör ránk az ellenség, kihez fordulunk?

Az Istennel való járás vitathatatlan valósága, hogy Ő soha nem hagy el minket, még akkor sem, amikor mi úgy érezzük. Életünk csúcstapasztalatainak Istene ugyanaz, mint életünk sötét völgyeinek Istene. Velünk van jóban és rosszban. Ha éjjel vagy nappal szenvedünk, ha fájdalmas időszakon megyünk keresztül, bízhatunk ígéreteiben, mert Neki semmi sem túlságosan nehéz (lásd: Jer 32:27). Köszönjük meg Istennek az Ő hűségét. Köszönjük meg, hogy soha nem hagy el minket. Köszönjük meg gyógyító erejét, áldásait, megbocsátását, megtisztítását. Köszönjük meg Istennek az Ő szeretetét, kegyelmét és jóságát.

Köszönöm Neked, Uram, hogy minden helyzetben hűséges maradsz hozzám.

Christiana Agyenim-Boateng

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.