myBible logó myBible
Fiókom

2020. január 21., kedd

Január 21. - A szabad választás ajándéka

„Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.” – Ésa 41:10

Gyermekkoromban Essie Mae nagyival laktam. Az ő halála után a bizonytalanság, a magány, az elhagyatottság érzése kerített hatalmába. Kilenc éves koromban költöztem a szüleimhez, és attól kezdve a néhány utcával odébb levő általános iskolába jártam.

A beilleszkedés nehéz volt, amit még jobban megnehezített az iskola rossz fiújának, Carlnak a magatartása. Minden szünetben csúfolt a többi gyerek előtt, és azzal fenyegetett, hogy órák után ellátja a bajomat. Nem tudtam, mit jelenthet ez, de mivel a többi gyerek óvatosan távol tartotta magát tőlem, sejtettem, hogy semmi jóra nem számíthatok.

Ígéretéhez híven Carl megvárt az órák után. Szaladni kezdtem, de ő több utcán keresztül kergetett. Egyetlen felnőtt, még édesanyám sem kérdezte meg, miért értem annyira borzosan és kifulladva haza.

Egy nap – és ezen én magam is meglepődtem – döntöttem. Amikor negyed négykor kicsengettek, kiléptem az osztályteremből és elhatároztam, hogy nem szaladok el többé. Igen, Carl aznap is várt rám szokásos gúnyolódásaival. „Vigyázz, mert elkaplak, jobb ha elfutsz!” Habár még mindig féltem tőle, aznap eldöntöttem, hogy nem engedem meg eluralkodni magamon ezt az érzést. Feléje fordultam, a szemem elé tettem a kezem, és bejelentettem: „Nem szaladok el többé!” – majd vártam a verést. Ehelyett azonban csak ennyit mondott: „Rendben!” – majd sarkon fordult és távozott. Nem voltam biztos benne, hogy igazat mondott, de lassan – nem futva – elindultam hazafelé.

Jól döntöttem, hogy aznap kiálltam magamért. A félelem, a rettegés, a menekülés egy csapásra megszűnt. Jó lett volna, ha a félelemérzet felnőtt koromban is ilyen könnyen megoldódott volna, hiszen számos rossz döntésem ebből az érzésből fakadt. Aznap mégis megtanultam, hogy szembenézni a félelemmel a lehető legjobb döntés, amit meghozhatunk.

Határozottan állítom, hogy a szabad akarat, a döntési lehetőség nem magától értetődő, hanem egy csodálatos ajándék. Áldom Istent azokért a lehetőségekért, amelyeknek köszönhetően olyan leckéket láthattam és fogadhattam el, amelyek csak a szabad döntés ajándéka által váltak lehetségessé.

Gail Masondo

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.