myBible logó myBible
Fiókom

2020. január 20., hétfő

Január 20. - Sose add fel!

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.” – Fil 4:19

Interjúra jelentkeztem egy adófelügyelői állás megszerzéséért. Két ajánlólevélre volt szükségem. Az elsőt minden gond nélkül megszereztem, a másodikkal azonban komoly gondjaim voltak. „Adja meg a nevét, a telefonszámát, tegye le a kérvényét, majd jelentkezünk” – sorolta a robot, akárhányszor telefonáltam. Elhatároztam, hogy egy másik helyről kérek ajánlást, azonban a recepciósok nem adták meg az igazgató telefonszámát. „Majd ő válaszol önnek” – mondták.

Már elkezdtem a próbaidőszakot az irodában, de a felettesem minden héten emlékeztetett: „Sürgősen szükségem van még egy ajánlásra. Enélkül nem dolgozhatsz közvetlenül az ügyfelekkel.” Mindezek ellenére az irodafőnök az ilyen jellegű találkozókat is megengedte, amit az igazgató nem nézett jó szemmel, mivel nem hivatalos észrevételeket kapott a munkámmal kapcsolatban. Már egy hónap is eltelt az interjú óta, de a második referensem még mindig nem válaszolt. Személyesen is felkerestem, és azt válaszolták, hogy a következő kedden találkozhatok vele.

„Köszönöm, Jézus!” – sóhajtottam fel, amint kiléptem az ajtón. Nemsokára meglesz a második ajánlás is. A szóban forgó kedden azonban mégsem kaptam meg az ajánlást. „Uram, minden ajtó bezárul előttem?” Imádkoztam. Keserű könnyek csorogtak le az arcomon. Kimondhatatlanul csalódott voltam. „A feltámadt Megváltót szolgáljuk” – vigasztalt édesanyám. Később az egyik barátommal imádkoztam, aki azt javasolta, hogy gondoljak valami alternatívára. Semmit nem teszek többet! – gondoltam magamban.

Szerdán, az újabb kiképzés napján azonban megkaptam a második ajánlólevelet. Így nyugodtan felhasználhattam a korábbi találkozók és megbeszélések adatait, azokat is, amelyekre megjegyzés érkezett, és minden kérdésre válaszolhattam a tanulónaplómban. Akkor döbbentem rá, hogy csak a „hivatalos” adatokkal rendelkeztem volna, így sokkal nehezebb lett volna a kérdések megválaszolása.

Ez a tapasztalat rávezetett az ima erejének értékelésére és a kitartás fontosságára.

Az akadályok csalódásokhoz vezethetnek, de Isten azt is látja, ami ezen túl van.

„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te utaidban megismerd őt; akkor ő igazgatja a te utaidat.” (Péld 3:5-6)

Sonya Simms

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.