myBible logó myBible
Fiókom

2020. január 18., szombat

Január 18. - Tisztíts meg engem!

„Tartsd távol a te szolgádat a szándékosoktól; ne uralkodjanak rajtam; akkor ártatlan leszek, és tiszta leszek, sok vétektől.” – Zsolt 19:14

Egyik kedvenc előadóm egyik éneke arról szól, hogy Isten teremtsen tiszta szívet bennünk, hogy megtisztulva imádhassuk Őt. Teljesen egyetértek ennek az éneknek minden szavával. Miközben hallgattam, azon vettem észre magam, hogy én is imádkozom: „Uram, tisztíts meg engem!” Azonban még mielőtt befejeztem volna az imát, sorra kezdtek eszembe jutni olyan dolgok, amelyek szöges ellentétben álltak a kérésemmel. Például, eszembe jutottak kedvenc tévéműsoraim, könnyűzene slágerek, amelyeket kedveltem, néztem és hallgattam. Gondolkodni kezdtem: Hogyan kérhetem Istent, hogy tisztítson meg, ha közben ilyen műsorokat nézek, és ilyen zenét hallgatok?”

Azt előre leszögezem, hogy nem felnőtt tartalmakat néztem, a legtöbbjük 13 éves alsó kórhatáros műsor volt. Úgy véltem, hogy ha egy bizonyos tartalom megfelelő a tizenhárom éveseknek, akkor miért ne lenne megfelelő nekem, hiszen felnőtt vagyok. Nincs abban semmi felháborító. Később tudatosult bennem, hogy bár az Audiovizuális Tanács 13 év felettieknek javasolja ezeket a műsorokat, ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy nekem is néznem kell. Daphanie, egyik barátnőm gyakran mondogatja: „A Biblia azt mondja, hogy az Ige hallgatása megváltoztat.” Meggyőződéssel mondja ezt, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt be is tartsa mindennapi életében. Nem néz tévét, nem hallgat zenét, és nem tart fenn barátságokat olyanokkal, akiknek az életmódja, a szavai, tettei ellenkeznek a bibliai tanításokkal. Daphanie Isten Igéjét választja a popkultúra helyett. Megpróbál Isten és nem a társadalom elvei szerint élni. Felismerte, hogy a tiszta élet érdekében nem nézhet olyasmit, ami eltérítheti a Teremtő által kijelölt ösvényről.

Érzem, hogy a Szentlélek meggyőz Isten törvényének követésére és az Általa megszentelt életre. Bátorít, hogy elfordítson minden tisztátalan dolognak még a látszatától is, származzon az televíziós műsorokból, popzenéből, vagy bármi másból. Istennek tetsző életet szeretnék élni. Őt nézve jobbá válok.

Felteszem nektek ma a kérdést: „Mit néztek?” Amin gondolkodtok, ahogy éltek közelebb von Istenhez, vagy eltávolít Tőle?

Alexis A. Goring

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.