Január 14. - Isten mindig megért

„Emlékezetet szerzett az ő csudálatos dolgainak; kegyelmes és irgalmas az Úr.” – Zsolt 111:4

Mivel lelkész férjemet gyakran elkísértem kelet-afrikai evangelizációs útjaira, megtanultam a saját nyelvükön köszönteni az ott élőket. Magamban büszke voltam a teljesítményemre, mert nem volt jó nyelvérzékem, nehezen tanultam idegen nyelveket. Az utazások egyenként három-négy hétig tartottak, így amikor férjem elfogadott egy három évre szóló megbízatást Tanzániába, kissé aggódtam. Nem tudtam, hogy leszünk meg annyi ideig távol a családunktól, a barátainktól, a nyugati kényelemtől. Végül elfogadtuk, hogy ez Isten akarata számunkra, és elkezdtük intézni személyes ügyeinket, dolgainkat. Nemsokára már az Arushai Egyetem felé utaztunk.

Aggodalmaim ellenére, hamar beilleszkedtem, szakszerű betegápolást tanítottam a diákoknak, és örömmel vetettem bele magam az egyetemi közösség életébe. A hét fénypontja a péntek délutáni piacnap volt. Eleinte nem is tudtam választani a rengeteg színes, illatos, zamatos gyümölcs és zöldség közül. Az a hatalmas változatosság, a színkavalkád egészen egyedi élményt nyújtott. Az asszonyok alacsony zsámolyokon ülve kínálták árujukat: „Karibu. Njoo ku-nunua dada. Jó, hogy jöttél, gyere, vásárolj valamit, nővérem.”

Nemsokára teljesen más lelkiállapotban mentem a piacra. Meg kell értenetek, hogy a kampuszban mindenki, a férjemet is beleértve, folyékonyan beszélt angolul és swahili nyelven. Bár nagyon szerettem a piac hangulatát, egyre jobban elszomorodtam, amikor a zsibongó tömegben bolyongtam, mivel még mindig nem beszéltem annyira a nyelvet, hogy tolmács nélkül is kialkudjam, amit vásárolni szeretnék. Ez a hiányosságom megakadályozott abban, hogy elvegyüljek a falusi tömegben, és úgy társalogjak velük, ahogy szeretnék.

Kétségbeesésemben Istenhez fordultam vigasztalásért, mert kimondhatatlan szomorúságot éreztem. Elvezetett annak megértésére, hogy a boldog élet titka annyit adni másoknak, amennyit mi kaptunk Tőle. Az idő folyamán egészségügyi előadásaim kezdték meghozni gyümölcsüket, és pozitív változásokat fedeztem fel a helyi közösség életében. Egészségesebb életmódra váltottak. Bár még mindig nem tudtam annyira közel kerülni hozzájuk, amennyire szerettem volna, már nem éreztem magam kívülállónak.

Uram, köszönöm, hogy Te vagy a tökéletes Társ, Aki pontosan megérti szükségleteinket.

Joyce Goddard