2020. november 9., hétfő
Amikor Isten átvette az irányítást
„És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy.” – Ésa 58:11
Gyakran úgy kezdünk el egy-egy munkát, hogy előtte nem tanácskozunk Istennel, majd Hozzá kiáltunk segítségért, hogy mentsen meg az életünket fenyegető veszélyes helyzetekből. Egyik kedvenc keresztény szerzőm arra buzdít, hogy naponta, reggel korán adjuk át az irányítást az Úrnak. Egy nap olyan leckét tanultam meg, amit soha nem fogok elfelejteni: bármilyen körülmények között, mindig kérdezzük meg először Istent.
Az előrejelzés szerint kemény téli nap volt várható. A figyelmeztetést figyelmen kívül hagyva, Isten tanácsát sem kértem ki, mert azt gondoltam, elegendő idő áll rendelkezésemre befejezni azt a jól fizető munkát. Miután minden aznapra tervezett feladatomat elvégeztem, és készülődni kezdtem hazafelé, az idő hirtelen rosszra fordult. Heves hóesés volt, és már jókora hó borította az utakat. Aggódtam, mert az autóm nem volt a legmegfelelőbb állapotban ehhez az időjáráshoz. De haza kellett jutnom a gyerekeimhez.
Akkor ismertem fel, hogy nagy hibát követtem el azzal, hogy elhanyagoltam Isten tanácsát, és a saját elgondolásomat követtem. Segítségre volt szükségem, de gyorsan. Az úton nem jártak autók. Egyértelmű, hogy mindenki betartotta a figyelmeztetéseket. Eszembe jutott egy idézet: „Az emberi büszkeség és önteltség nem állhat meg az Ő jelenlétében.” (Ellen G. White: Jézus élete, 49. o.)
Egy adott pillanatban az autóm elkezdett minden irányba csúszkálni és forogni.
Imádkoztam, hogy Isten bocsásson meg és segítsen. Meghallgatta kiáltásomat, és az autó megállt. A gondviselés karja segített. Az autó visszacsúszott az útra, menetirányba. Megköszöntem Istennek a segítségét, és megígértem, hogy soha többé nem próbálok meg szuperhős lenni. És a pénz, amit aznapra kaptam? Az esti hóviharnak köszönhetően csak a következő héten tudtam felhasználni, amikor a bankok újra kinyitottak.
Az Úr betartja ígéreteit és gondoskodik rólunk, ha Benne és nem önmagunkban bízunk. Soha ne felejtsük el, hogy „mennyei angyalok őrzik azok lépteit, akik Isten törvényeivel összhangban járnak.” (Ellen G. White, Jézus élete, 48. o.)
Flore Aubry Hamilton