2020. november 8., vasárnap
Tökéletes időzítés
„Minden te útjaidban megismerd őt; akkor ő igazgatja a te útjaidat.” – Péld 3:6
Amikor 2008-ban nyugdíjas lettem, Walter, a férjem megígérte, hogy közelebb költözhetünk családunkhoz, így azonnal elkezdtem felszabadítani a házunkat. 2009-re azonban meggondolta magát. A költözés gondolata túl nagy stresszt okozott neki, és mindenkinek elmondta, hogy soha nem fog elköltözni. Szerette az otthonunkat, nyugdíjas tevékenységeit, barátait, gyülekezetét, szerelőjét, borbélyát, a vegyesboltot és a Kansas City Chief futballcsapatát.
2010-ben, amikor meglátogattuk a fiúnkat, mindkettőnknek megtetszett Atlanta egyik külvárosa, a lakások ára azonban messze felülmúlta lehetőségeinket. Azért csak megkerestem egy ingatlanügynököt – Nem árt informálódni egy kicsit – gondoltam. Az ügynök megkérdezte Waltert, hogy miért akar elköltözni, erre ő felnézett az újságból és ezt válaszolta: „Nem akarok.” Letört voltam, de megígértem az Úrnak, hogy ha a költözés nem az Ő akarata, akkor elégedetten élem további életem jelenlegi otthonomban. A család és a barátaink csatlakoztak hozzám imában.
„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” (Fil 4:6)
2011-ben elkezdődtek a csodák. Walter annyira kiábrándult kedvenc futballcsapatából, hogy eladta negyven éve fenntartott bérletünket. (Köszönöm, Jézus.) Tizenhat éven keresztül élvezte nyugdíjasként a szezonmunkáját, de amikor új feladatokat bíztak rá, meggyűlölte a munkáját és felmondott. (Köszönöm, Jézus.) Harminchárom éve éltünk kényelmes otthonunkban, amikor elkezdett kicserélődni a szomszédság, és csökkenni kezdtek az ingatlanárak. Továbbá túlságosan gyakran kellett füvet nyírni, és túl sok havat kellett lapátolni.
2012-ben költöztünk Atlantába. Akkor, a 2010-ben megkedvelt lakások ára lényegesen lecsökkent az általános gazdasági válság miatt, és a jelenlegi árak pontosan megfelelőek voltak a mi zsebünknek. Ki is választottunk egyet, ajánlatot tettünk és elfogadták. Negyvennyolc évig laktunk a Missouri-i Kansas Cityben, és most elköltöztünk Atlantába, csupán két nappal drága iker lányunokáink születése előtt. Most is áldjuk az Urat a Tőle áradó rengeteg áldásért.
Uram, add, hogy minden helyzetet Rád bízzak, mert a Te időzítésed mindig tökéletes.
Shirley Sain Fordham