myBible logó myBible
Fiókom

2020. november 6., péntek

A kedvesség ereje

„A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.” – 1Kor 13:4

Az elmúlt években Isten szeretetének egyik különleges vetületére összpontosítottam: az Ő kedvességére. Mind jobban tudatosult bennem, mennyire gyakorlatiasan gondoskodik rólam. A magam során elkezdtem én is gyakorlatiasabban fordulni mások felé, új szintre emelve szolgálatomat. A szeretet olyan érzés, mely jól megbújik szívünkben, mint a gyöngy a kagyló belsejében. A kedvesség azonban tettekké alakítja a szeretetet, és életre kelti azt az emberek között.

Ez év elején részt vettem a „40 jó cselekedet” keresztény kezdeményezésben, mely arra bátorította a jelentkezőket, hogy negyven napon keresztül naponta legalább egy jó cselekedetet vigyenek véghez. Ennek a kezdeményezésnek a résztvevőjeként kitárult a látószögem, és felismertem, mennyire nagy szükség van napjainkban a kedvességre. Keresvén, hogyan lehetnék kedvesebb másokkal, a saját életemben is világosság gyúlt.

Egy nap megláttam egy fiatal édesanyát egy bevásárló központ lépcsősorának a tetején. Egyik kezével egy megrakott babakocsit tolt, a másikkal egy vidám, totyogó kislányt vezetett. Kedvesen megérintettem a karját: – „Engedd meg, hogy levigyem neked a babakocsit a lépcsőn. Akkor mindkét kezed szabad lesz a kislányod számára.” – Bólintott és megkönnyebbülve válaszolt: – „Nagyon köszönöm! Annyira kedves tőled!”

A lépcsők alján megvártam. Miközben a kicsit visszaültette a kocsiba, szóltam hozzá pár szót: – „Annyira türelmes vagy vele. Nagyon jó édesanya vagy. Remélem, szép napotok lesz együtt.”

Könnyes szemekkel nézett rám: – „Szükségem volt erre. Valóban csodálatos nap van. Most már én is látom, milyen szép kék az ég. Gyönyörű.” – Csak pár percemet vette igénybe. Semmibe sem került nekem, de neki reményt és vigasztalást jelentett. Sikerült új fényben látnia a világot.

A kedvesség nagy mértékben meg tudja változtatni a közösséget. Ezt mindanynyian naponta megtehetjük, hogy Isten szeretetét valósággá tegyük ebben a megtört, magányos világban. Ugyanakkor ily módon hatékonyan táplálhatjuk saját boldogságunkat, ellensúlyozhatjuk a magányt és a szomorúságot. Miért ne próbálnánk meg valami kedveset tenni minden nap, legalább negyven napon keresztül, hogy lássuk, mi történik? Kérjük Istent, hogy mutassa meg, kivel oszthatnánk meg az Ő kedvességét ma.

Karen Holford

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.