2020. november 3., kedd
Mielőtt kérnéd
„És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam.” – Ésa 65:24
Egy keresztény egyetem kollégiuma rádiójának voltam az igazgatója, ugyanakkor a kommunikációs kar kisegítő tanára. Elromlott az autóm, és nagyon elkeseredtem, mert nem álltam úgy anyagilag, hogy új autót vásárolhassak. Hónapokon keresztül rá voltam kényszerülve, hogy a családtagjaim, a barátaim, sőt a diákjaim vigyenek ide-oda. Azonban Isten a legjobb Beszerző. Ő már előre előkészített nekem egy csodát.
Néhány évvel ezelőtt bejelentettünk a rádióban „Az év gyülekezete” nevű versenyt. Az egyik helybéli szolgálati kezdeményezés messze felülmúlta a többi gyülekezet projektjeit. A győztes gyülekezet lelkésze és felesége börtönszolgálathoz hasonló missziót kezdeményeztek, de a már szabadlábra helyezett személyekkel foglalkoztak, nekik tanítottak különböző szakmákat, és segítettek munkát találniuk. A rádió programigazgatója, Jody Jones és én meglátogattuk ezt a kedves kis gyülekezetet, és egy szép ajándék-kosárral leptük meg a házaspárt, ők pedig cserébe elhalmoztak sok-sok szeretettel. Csodálatos napot töltöttünk együtt, de csak évekkel később fogtam fel szolgálatuk és munkájuk fontosságát és befolyását.
Egy reggel, hetekig tartó bizonytalanság és kellemetlenség után erőteljesen éreztem, hogy az Úr valamilyen módon intéz nekem egy autót. Tulajdonképpen semmi nem változott, csak a hitem. Kételkedés nélkül elhatároztam, hogy Istenre bízom a dolgot. Ezt mondtam édesanyámnak: „El kell mennem az autószalonba, hogy vegyek magamnak egy autót.”
Elképedve kérdezte: – „Egy autót? De hát nincs is pénzed!” – Megismételtem, amit az imént mondtam. Édesanyám is a hit asszonya volt, így látva erős elhatározásomat, csatlakozott hozzám: – „Rendben. Menjünk!”
Miután beszéltem az eladási ügynökkel, és kipróbáltam néhány autót, bementem az irodába. Csendesen imádkoztam, amikor leültem az íróasztalhoz. Egy kedves férfivel tárgyaltam, őszintén elmondtam neki a helyzetemet. Mosolyogva, csendesen válaszolt: – „Nem emlékszik rám. Ugye?” – Kérdően néztem rá, és ő folytatta:
– „Néhány évvel ezelőtt eljöttél a gyülekezetembe, és egy díjat adtál át a lelkészemnek és a feleségének. Annyira értékeljük a rádióadódat! Ne aggódj, szerzünk ma neked egy autót.”
És én nem aggódtam. „Még mielőtt kérnénk, Te válaszolsz.” Milyen csodálatos Istenünk van!
Victoria L. Joiner