2020. október 18., vasárnap
Nyitott kéz
„Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.”– Mt 16:25
Nemrég a gyerekeimmel megnéztük – nyár közepén – a Karácsonyi ének című filmet. A történet egy szerencsétlen emberről szól, aki kész kényelmét és kapcsolatait is feláldozni, hogy minél több vagyont halmozhasson fel. Lelke, szíve szomjazik és éhezik.
A Biblia is beszámol olyan személyekről, akik erősen ragaszkodtak javaikhoz. A gazdag ifjú története is ehhez hasonló (Lk 18:18-25). Tanulmányozta a tekercseket, követte a szabályokat, részt vett az istentiszteleteken. Gazdag volt és látszólag tökéletes volt az élete. Ott van vele ellentétben Jézus: egyszerű életet élt, egyik napról a másikra, de karjai mindig tárva voltak azok felé, akiknek szükségük volt rá. Osztogatta a kegyelmet, az örömöt, a békét. A gazdag ifjú, minden kegyes vallásosságával, meglátta Jézusban azt, amire neki kétségbeesett szüksége volt – a békességet. Ez a módja a sötét éjjeleken ránk törő viharos kételyek megnyugtatásának.
„Mit tegyek, hogy üdvözüljek?” – kérdezte a gazdag ifjú. Képzeljétek el a rémületét, amikor meghallotta Jézus válaszát: „Nyisd meg kezeidet! Add át magad nekem, engedd el a hagyományokat, az előítéleteket, a szabályokat! Bízz bennem és szolgálj másokat!” Szomorúan távozott.
Az összeszorított kéz mindenhol körülvesz bennünket. A békességet azonban így nem nyerhetjük el. Jézus mindig nyitott kézzel, áldásokkal, bizalommal és hálaadással megrakodva élt, mely csak az Atyának való teljes átadásból származhat. Atyjára bízta minden szükségletét, minden konfliktusát, viharát. Nyitott kezét kitárta azok fölé, akikkel naponta találkozott. Kegyelmet, gyógyulást, vigasztalást és békét osztogatott, nem törődve azzal, hogy mit kap érte cserébe.
Tanítványaiként az Övéhez hasonló életet kell élnünk: teljes átadásban. Adjunk hálát még a leglehetetlenebb helyzetekben is. Bízzunk benne, hogy Isten útjai nem a mi útjaink. (lásd: Ésa 55:8-9) Zűrzavaros életünket adjuk át a kegyelemnek, megbocsátásnak és reménynek. Engedjük, hogy hitünk életet megváltoztató erővé növekedjen Istenben.
Mit szorongatunk összeszorított markunkban? Mibe kerül ezeket mind Isten kezébe helyezni? A nyitott, istendicsőítéssel, átadással, hálaadással telt kezek hogyan fogják megváltoztatni életünket, kapcsolatainkat, lelkiségünket?
Tina Shorey