Nővérem, bátyám

„Ha pedig az atyafiak, férfiak vagy nők, mezítelenek, és szűkölködnek mindennapi eledel nélkül, és azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik, amikre szüksége van a testnek; mi annak a haszna? Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.”– Jak 2:15-17

Úgy éreztem, vissza kell fordulnunk. Számos hátizsák volt az autóban, pontosan erre az esetre. A következő kijáratnál letértünk az autópályáról, és egy széles útra kanyarodtunk. Megálltunk egy üres parkolóban, kiszálltam az autóból, és ünneplő, magassarkú cipőben hátramentem a csomagtartóhoz, és kirángattam egy hátizsákot.

Néhány héttel korábban a férjemmel együtt ihletést éreztünk, hogy soha többé ne hajtsunk el a szükségben levők mellett, bár soha, egyikünk sem hordott magánál készpénzt. A férjem rendelt tehát néhány nagyobb hátizsákot. A gyülekezet segítségét kérve telepakoltuk ezeket élelemmel és vízzel, valamint két vékony keresztény könyvvel. Minden héten magunkkal hordtunk néhány ilyen hátizsákot, de mostanig nem találkoztunk még senkivel, akinek szüksége lett volna rá. Ideges voltam, hogy elkésünk a gyülekezetből, mivel a férjemmel kórustagok voltunk. Amikor azonban letértünk erre az útra, hirtelen megláttunk egy férfit a hűvös reggeli fényben. Egy segélykérő táblát tartott a kezében. A jelzőlámpa zöldre váltott, és bevallom, egy pillanatra kételkedtem abban, hogy meg kellene-e állnunk vagy sem, illetve hogy van-e időnk erre.

Ott álltam tehát magassarkúban, és kirángattam az autóból egy hátizsákot. Viszszaültem az autóba, és visszafordultunk az előbb látott férfihoz. Mindannyian rendelkezünk különböző képességekkel. Nekem nem erősségem idegenekkel szóba állni, de a férjem könnyen kezd beszélgetést ismeretlen emberekkel. Beültem a vezetőülésbe, miközben a férjem, a hátizsákkal a kezében, együtt érző szívvel a férfi felé közeledett. Könnyes szemmel néztem, ahogy beszélgettek, majd imára hajtották fejüket. Amikor a férjem visszatért az autóhoz, megtudtam, hogy a férfit Jacknek hívják. Korábban elütötte egy kamion, és most nagyon nehéz időszakon megy keresztül.

Aznap reggel, miközben a kórusban énekeltem, szívem megtelt örömmel, hogy alkalmat kaptam a szolgálatra.

Sandra P. Gordon