Fejtetű és hurrikán – 2. rész

„Mikor azt mondtam: Az én lábam eliszamodott, a te kegyelmed, Uram, megtámogatott engem.Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim, a te magasztalásaid megvidámították az én lelkemet.”– Zsolt 94:18-19

Tervezgetés közben folyton imádkoztam. A Matthew érkezésének hetét is megszerveztem. Bár a találkozónk színhelye a partvidéktől 150 mérföldre volt, elkezdtem átgondolni, hogyan befolyásolja majd a találkozónkat az időjárás, és mire kell számítanunk.

Csütörtökre már számát sem tudtam, hány telefonhívást, emailés üzenetváltást bonyolítottam le, mind ugyanarra a kérdésre válaszolva: „Megtartjuk a találkozót?” Minden alkalommal határozott igennel válaszoltam. Egyre többen mondták vissza a részvételt, és én egyre reménytelenebb lettem. Ugyanezen a csütörtökön értesítettek, hogy a kollégiumot, ahova a fiam járt, ideiglenesen bezárják egy komoly fejtetű invázió miatt, és minden gyereket hazaküldenek. Ez nem lehet igaz!

Pénteken kora reggel élelmiszerrel megrakodva kimentem a találkozó helyszínéül szolgáló táborba. A tömeges lemondások miatt 260-ról 150-re csökkent a jelenlevők várható létszáma. Megérkezett a Matthew hurrikán. Komoly esőzések és erős szél nehezítette dolgunkat. A táborban is tizenkét órára kiesett az áramszolgáltatás. Azonban hálát adok Istennek a generátorokért és a gumicsizmákért. Inkább a katasztrófavédelem megbízottjának éreztem magam azon a hétvégén, mint a Női Szolgálatok osztályvezetőjének. Meg is jegyeztem: „Fejtetű és hurrikán között vergődöm.”

Isten azonban olyat tett, amit én nem tervezhettem volna meg. Megmutatta önmagát, és minden akadály ellenére gazdagon megáldott bennünket. Az összetartozás és a nyitottság csodálatos légköre uralkodott a jelenlevők között. Senki nem panaszkodott az áramkiesés, az átázott cipők, vagy a büszkén viselt lemosott frizurák miatt.

Isten terveinek és nem saját szervezésemnek köszönhetően ezen a hétvégén sokkal többet tanultam önmagamról és a női missziós szolgálatról, mint egy egész életen át. Elhatároztam, hogy sokkal gyakrabban igénybe veszem Isten ígéreteit, mint addig. Rádöbbentem, hogy a nők igenis szeretnek nyíltan beszélni önmagukról, és szeretik őszintén megismerni a többieket. Más szavakkal, legyünk mindig önmagunk, és engedjük meg, hogy Isten vezessen át az élet viharain. Még akkor is, ha fejtetű és hurrikán közeleg.

Cindy Mercer