myBible logó myBible
Fiókom

2020. október 4., vasárnap

Fejtetű és hurrikán – 2. rész

„Mikor azt mondtam: Az én lábam eliszamodott, a te kegyelmed, Uram, megtámogatott engem.Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim, a te magasztalásaid megvidámították az én lelkemet.”– Zsolt 94:18-19

Tervezgetés közben folyton imádkoztam. A Matthew érkezésének hetét is megszerveztem. Bár a találkozónk színhelye a partvidéktől 150 mérföldre volt, elkezdtem átgondolni, hogyan befolyásolja majd a találkozónkat az időjárás, és mire kell számítanunk.

Csütörtökre már számát sem tudtam, hány telefonhívást, emailés üzenetváltást bonyolítottam le, mind ugyanarra a kérdésre válaszolva: „Megtartjuk a találkozót?” Minden alkalommal határozott igennel válaszoltam. Egyre többen mondták vissza a részvételt, és én egyre reménytelenebb lettem. Ugyanezen a csütörtökön értesítettek, hogy a kollégiumot, ahova a fiam járt, ideiglenesen bezárják egy komoly fejtetű invázió miatt, és minden gyereket hazaküldenek. Ez nem lehet igaz!

Pénteken kora reggel élelmiszerrel megrakodva kimentem a találkozó helyszínéül szolgáló táborba. A tömeges lemondások miatt 260-ról 150-re csökkent a jelenlevők várható létszáma. Megérkezett a Matthew hurrikán. Komoly esőzések és erős szél nehezítette dolgunkat. A táborban is tizenkét órára kiesett az áramszolgáltatás. Azonban hálát adok Istennek a generátorokért és a gumicsizmákért. Inkább a katasztrófavédelem megbízottjának éreztem magam azon a hétvégén, mint a Női Szolgálatok osztályvezetőjének. Meg is jegyeztem: „Fejtetű és hurrikán között vergődöm.”

Isten azonban olyat tett, amit én nem tervezhettem volna meg. Megmutatta önmagát, és minden akadály ellenére gazdagon megáldott bennünket. Az összetartozás és a nyitottság csodálatos légköre uralkodott a jelenlevők között. Senki nem panaszkodott az áramkiesés, az átázott cipők, vagy a büszkén viselt lemosott frizurák miatt.

Isten terveinek és nem saját szervezésemnek köszönhetően ezen a hétvégén sokkal többet tanultam önmagamról és a női missziós szolgálatról, mint egy egész életen át. Elhatároztam, hogy sokkal gyakrabban igénybe veszem Isten ígéreteit, mint addig. Rádöbbentem, hogy a nők igenis szeretnek nyíltan beszélni önmagukról, és szeretik őszintén megismerni a többieket. Más szavakkal, legyünk mindig önmagunk, és engedjük meg, hogy Isten vezessen át az élet viharain. Még akkor is, ha fejtetű és hurrikán közeleg.

Cindy Mercer

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.