myBible logó myBible
Fiókom

2020. október 1., csütörtök

A szolgálat ára

„A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hitben, hogy bővelkedjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által.” – Róm 15:13

Amikor Isten huszonkét évvel ezelőtt szolgálatra hívott, azzal bízott meg, hogy országról országra járva bátorítsam, támogassam és segítsem nőtestvéreimet. Mindig is tudtam, hogy Isten állított erre a helyre.

Külön áldásnak tartom, hogy a világot járva különböző kultúrákkal ismerkedhetek meg, és sok tapasztalatot szerezhetek. A világ beutazása gyerekkori álmom volt, mindig erről ábrándoztam a földrajzés történelem órákon. Tudom, hogy sok barátom szerint álommunkahelyem van, és egyesek még irigyelnek is ezért. Azonban ennek is megvan az ára. Ma egy kazahsztáni szálloda szobájában ülök Almatiban, és nagyon is érzem a világszerte másokért végzett szolgálat árát. Akik a világmisszióban dolgozunk, tudjuk, hogy ez az ár lehet fizikai, érzelmi és lelki. Ma az érzelmi vetületre összpontosítok.

Néhány nappal ezelőtt Kirgizisztánban voltam, ahol egy kedves édesanyával és gyermekeivel találkoztam. Karjaiban egy tíz hónapos, vízfejűségben szenvedő kisfiút ölelt szeretettel. Szoptatta és közben elmesélte, mennyire szeretné babája gyógyulását. Tudta, hogy az orvosok segíthetnének, de a férje nem hitt az orvostudományban. Ehelyett azt hajtogatta, hogy majd Isten meggyógyítja, ha ez az Ő terve és akarata. Azt hittem, megszakad a szívem, látva szomorú arcát, amint kérte, hogy imádkozzunk érte. Kértük Istent, hogy változtassa meg az édesapa gondolkodásmódját, hogy ennek a csodálatos kisfiúnak lehetősége legyen az Isten terve szerinti életre.

Mesélhetnék visszaélések áldozatairól, halálosan beteg asszonyokról, súlyos terheket viselő nőkről és egészen reménytelen esetekről. Mindannyiukat meghallgatom és velük imádkozom, de nagy érzelmi árat fizetek érte. Bár érzem, hogy nagyon szeretnék segíteni, mégis könnyes szemmel és nehéz szívvel kell távoznom, átadva őket Istennek, hisz egyedül Ő segíthet rajtuk. Annyira várom a napot, amikor nem lesz többé fájdalom és szenvedés, örök boldogságban élünk, és elfelejtjük múltbeli rossz tapasztalatainkat.

Isten Igéjében találok enyhülést minden fájdalomra, amit látok, de nem tudok megoldani. Isten ígéretei adnak erőt ehhez. Tudom, hogy hamarosan eljön az Ő Országa, amely reménnyel tölt el. Jöjj mielőbb, Uram Jézus!

Heather-Dawn Small

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.