2020. szeptember 24., csütörtök
Viharos idő
„És mikor beesteledék, a hajó a tenger közepén vala, ő pedig egymaga a szárazon. És látá őket, amint vesződnek az evezéssel; mert a szél szembe fúj vala velük; és az éj negyedik szakában hozzájuk méne a tengeren járva; és el akar vala haladni mellettük.” – Mk 6:47-48
Amikor újraolvastam Jézus vízen járásának történetét (Mk 6.), az éjszakai órák felosztásának rendje ragadta meg figyelmemet. A „beesteledék” szó az éjszakai őrség első szakaszát jelöli, este hattól kilenc óráig. Ekkor támadt fel a szél, és ekkor látta Jézus, hogy a tanítványai az evezéssel vesződnek. Mégis csak az éjszaka negyedik szakaszában ment oda hozzájuk, vagyis hajnali három és hat óra között.
Bár ők ezt nem tudták, Jézus egész éjjel – vagyis tizenkét órán keresztül – őrködött felettük.
Jézus aznap délután megvendégelt ötezer embert, nagy izgatottságot és lelkesedést keltve. A tanítványokat is magával ragadta a tömeg láza: mindenki várta, hogy Jézus, a Messiás elfoglalja trónját. Azonban még nem jött el Jézus nyilvános elismerésének ideje. Jézus határozottan kérte tanítványait, hogy szálljanak csónakba és evezzenek előre (45. vers). Ez a késlekedés erősítette hitüket, és értékes leckét tanított meg nekik. Csak így tudtak elhatárolódni a tévedéstől és tudták elkülöníteni a teljes igazságot.
Függetlenül attól, hogy fizikailag látták-e vagy sem Jézust, Jézus látta őket. Amikor tanítványai teljesen kimerültek, tudatosították, hogy önerőből képtelenek felülkerekedni a viharon. Jézus ismerte a vihart, és a megfelelő pillanatban megmentette tanítványait.
Amikor „viharral” és „széllel” csatázunk, lehet, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jézus nem lát és nem hall bennünket, mivel segítsége nem olyan gyorsan érkezik, ahogy mi szeretnénk. Azonban nyugodtan várakozhatunk, mert Jézus ismeri életünk körülményeit. Őrködik felettünk, és soha nem hagy el minket. (Zsid 13:5) Viharos napjainkat értékeljük úgy, mintha kiképző tábor lenne. Jézus még a legnagyobb sötétségben is szeret minket. A legmegfelelőbb időben válaszol, mert tudja, mi a legjobb számunkra. Ha átengedjük Neki az irányítást, bízunk benne, hogy Ő a legjobb hajóskapitány.
Örüljünk ma mindannyian annak, hogy csodálatos Megváltónk van, Aki mindig velünk van, még a viharos napokon is, és feltétel nélkül szeret bennünket.
Myrna Hanna