2020. szeptember 22., kedd
Szerelési gondok
„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?” – 1Kor 6:19
Már zsenge ifjúkoromban felismertem, hogy nem rendelkezem a sportolás ajándékával. Tulajdonképpen amikor az iskolában futóversenyeken vettünk részt, én mindig nagyon későre értem célba. Mire visszaértem az iskolaudvarra, csak az én táskám árválkodott a földön, a többiek már réges-régen visszaértek és hazamentek, sőt, már a gondnok is bezárta a kapukat és távozott. Ez elbátortalanított, ezért általában nem vettem részt a sporteseményeken.
Szerencsére egy tudatosan élő sportemberhez mentem feleségül. A családi béke kedvéért beleegyeztem, hogy elkísérjem őt hosszú sétákra. Ugyancsak elfogadtam a különböző gyümölcsturmixok és a sok zöldség fogyasztását. Mindenben követtem azt az egészséges életmódot, amelyet hirdetett.
Hűségem és odaadásom próbája akkor érkezett el, amikor a férjemnek három hétre el kellett utaznia. Amikor nem volt otthon, semmi nem késztetett, hogy minden reggel gyümölcsturmixot készítsek. Végre húsz perccel többet alhattam. Nem kellett hosszú sétákat tennem a forró, nedves elefántcsontparti éghajlatban. Szabadon ehettem fehér kenyeret, és annyira finom volt!
Egy hét elteltével azonban felfedeztem, hogy nem vagyok annyira energikus, mint általában. Éles gyomorfájást tapasztaltam, mentő vitt kórházba. Egy egész hetes kivizsgálási folyamat után, mely idő alatt semmit nem tudtam enni, felfedezték, hogy az emésztőrendszerem teljesen elzáródott. Ez a „szerelési” zavar most súlyosbított egy már régóta fennálló egészségi problémát. A lerakódott méreganyagok kiürítésére tett minden erőfeszítés hiábavaló volt. A műtét volt az egyedüli megoldás. Ekkor tudatosítottam, hogy az egészséges életmód létfontosságú kérdés volt számomra, ezt kellett elfogadnom és fenntartanom.
E tapasztalat által 1Kor 6:19 új értelmet nyert életemben. A testem valóban a Szentlélek temploma, melyet jó működésben kell tartanom. Ez motivál, hogy mindig egészségesen éljek és táplálkozzak.
Eugenia Mzikazi Bhebhe