myBible logó myBible
Fiókom

2020. szeptember 21., hétfő

Béke

„Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” – Jn 14:27

Az elmúlt évben Jn 14:27 lett naponkénti ígéretem, hiszen amikor ezt a szöveget kívülről megtanultam, majd hangosan elmondtam, azonnal béke költözött szívembe. Ez az ígéret magától Jézustól származik. Ő szeretné, ha békességben élnénk. De mi adhat nekünk belső békét, amikor a körülmények fékezhetetlenül a mélybe rántanának?

Ennek egyik módja, hogy „a jelenben” éljünk. Sok időt tölthetünk a múlt történésein töprengve, vagy a jövő beláthatatlan szövevényén aggódva, de ezekért nem sokat tehetünk, ha nem összpontosítunk a mára. Ha hivatkozásként és nem tartózkodásként tekintünk a múltra, lehetőséget adunk elménknek a jelen valóságba kapaszkodni.

A tartós békesség megtalálásának másik módja a gondolataink ellenőrzése. Isten megígérte, hogy ahol élek, ott találhatok békességet. „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil 4:6-7) Mi döntjük el, hogy minden gondolatunkba és tapasztalatunkba beépítsük a minden értelmet felülmúló békességet.

A Biblia Fil 4:8-ban tárja elénk a békés elme receptjét: „Amik csak igazak, tisztességesek, igazságosak, tiszták, kedvesek és jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok.” Elménk ellenőrzése nem valósítható meg önerőből. Naponta Jézushoz kell fordulnunk, kérve az Ő segítségét. Ha saját gondolatainkat az Ő Igéjével helyettesítjük, béke költözik szívünkbe, és nyugalom árasztja el lelkünket.

A békesség elérésének másik módja az ima. Imádkozás közben Istenbe vetett hitünket gyakoroljuk. Mai helyzetünk lehet, nem sokban fog különbözni a holnapitól, de szemléletmódunk, hozzáállásunk megváltozik, ha imádkozunk. Másképp tekintünk a gondjainkra. Az ima megváltoztat bennünket.

Ha szorongsz vagy aggódsz, bízz Atyádban, Aki így szól hozzád: „Békességet hagyok néktek, az én békességemet: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Jn 14:27) Menj, éld békésen a napot! Isten már előre gondoskodott szükségleteidről.

Raquel Queiroz da Costa Arrais

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.