Nyisd meg a szemem, nyisd meg a szívem!

„Ó, Uram! Nyisd meg, kérlek az ő szemeit, hadd lásson.” – 2Kir 6:17

Fiúnk, Garrick öt hetes korában kapta meg élete első útlevelét. Amikor a férjemmel, Larryvel kitöltöttük a rá vonatkozó űrlapokat, sokat szórakoztunk azon, hogy a foglalkozáshoz azt kellett írni: „Gyerek”. „Gyereknek lenni teljes műsza kot jelent” – jelentette ki Larry. – „Meg kell tanulnia járni, össze kell morzsolnia első születésnapi tortáját, dobolnia kell mindenen, mindenre fel kell másznia és kapaszkodnia, buborékokat kell fújnia. Ez az ő munkája.”

Garrick fejlődésének minden egyes lépését megörökítettük: gügyögés, banánevés, homokozás, békafogás, triciklizés. Alig vártuk, hogy ugyanezeket átélhessük második gyerekünkkel is. De Gillian dongalábbal, siketen, csípőgondokkal és súlyos szívbetegséggel született. Négy hónapos korában hunyt el. És több gyerekünk nem lehetett.

Könnyek csorogtak le arcomon, ahányszor egy fiatal anyuka mosolygó kisbabájával leült mellém a gyülekezetben. Lassan megtanultam együtt élni a szomorúsággal és változtatni elvárásaimon.

Három évvel később már nem gyászoltam nyilvánosan második gyermekemet, amikor egy alkalommal Judy, Garrick legjobb barátjának, Emilynek az anyja bejelentette, hogy gyermeket vár. Alig tudtam kinyögni, hogy örülök neki. Miután mosolyogva távozott, sírva fakadtam. Larry odafordult hozzám és megkérdezte, mi a baj. Elárasztott a bánat és a szomorúság. Judy egész terhessége alatt gyászoltam. Emily nálunk maradt, amikor édesanyjánál beindult a szülés, és Garrick nagy örömmel fogadta Geoff világra jöttének hírét. A másik szobába mentem sírni. Az ő családjuk áldott volt. A miénk nem.

Az évek teltek, és én megtanultam észrevenni az áldásokat. Megnyitottam a szívem. Mindhárman befértünk egy kenuba, és le tudtunk evezni 450 mérföldet a Yukon folyón. Garrick gyerekkorának sok nyara telve volt sárral és piszokkal, mert édesapja ásatásain segédkezett, ugyanis háromtagú családként bárhova elmehettünk együtt. Mivel csak egy gyerek ízlésének kellett eleget tennünk, könnyen kiválasztottuk az esti meséket.

Nem ezeket az áldásokat képzeltem el, de a mi családunk ezeket kapta. Amikor felnyitottam a szemem, hogy meglássam őket, és hálaadásra nyitottam szívemet, egész életünk megváltozott!

Denise Dick Herr