És esett az eső...

„Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, hogy megelégíté a szomjúhozó lelket, és az éhező lelket betölté jóval!” – Zsolt 107:8-9

Az ebéd és a következő órám közötti pár perces szünetben beléptem a tanáriba. René, a munkatársam és barátnőm csendben nézte az ablakon keresztül a kiszáradt texasi gyepet. Együtt indultunk el az osztályainkba. Váratlan egészségügyi gondok miatt René hirtelen édesanyja ápolójává vált. Két héttel ezelőtt, szintén a tanári szoba ablakán kinézve, vallotta be: „Úgy érzem magam, mintha egy végtelen sivatagban utaznék, ahol nincs remény, hogy vizet találjak. Imádkozom. Várok. Vágyom egy megválaszolt imára, vagy egy váratlan áldásra. Hálás vagyok mindazért, amivel Isten megajándékozott. Tudom, hogy őrködik felettünk. Nem kellene így éreznem magam.”

Meghallgattam és elgondolkodtam. Hányan közülünk nem meneteltünk már ebben a végtelen sivatagban életünk során? Én jártam már ott. A következő hetekben többször ebédeltem Renével, és örömmel látogatom meg otthonában, amikor szüksége van beszélgetésre vagy imára.

Egy nap, korán reggel a kampuszon áthaladva, eszembe jutott, hogy René édesanyjának aznap kellett orvoshoz mennie. Vajon jó hírt kap? Megláttam, hogy a kertészek éppen fákat ültettek a mellé az ablak mellé, ahol Renével ebédelni szoktunk. Kisebb virágágyásokat és csodálatos, virágzó bokrokat is ültettek. – „Ez egy megfelelő nap az ültetésre!” – kiáltotta egyikük, majd felmutatott az égre. – „A talaj most száraz ugyan, de jön az eső.”

Aznap éjjel dörgésre, villámlásra ébredtem. Esőcseppek kopogtak hálószobám ablakán. Elhúztam a függönyt, és néztem a villámláskor megcsillanó tócsákat a füvön. Csodálatos. Visszamentem az ágyba, és egy ismerős, csilingelő hang riasztott fel gondolataimból. Üzenetet kaptam: „Köszönöm, hogy imádkoztál értünk. Jó hírt közölt ma az orvosunk. És esik az eső. Azt hiszem, »az áldások esője« lemossa szomorúságunkat és felvirágoztatja jövőnket” – írta René. Egyetértek, és hálás vagyok Istennek ezért.

Elalvás előtt még hallottam az égből hulló kegyelem cseppjeinek koppanását az ablaküvegen. Mennyei Atyám, add, hogy hálás lehessek mindenért, amit értem tettél. Köszönöm, hogy másokkal is megoszthatom szeretetedet.

Dixil L. Rodríguez