myBible logó myBible
Fiókom

2020. szeptember 7., hétfő

Bizalom és elfogadás

„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.” – Péld 3:5

Hiszel az imában? A Bibliában írja: „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.” (Mt 7:7) Ha szeretnénk leellenőrizni az ima érvényességét és növelni a hitünket, el kell kezdenünk kérni. Három hónappal ezelőtt vettem észre, hogy másképp viszonyulok a veszteségekhez, a károkhoz, mint régen. Valahol Maine vagy Massachusetts államban elveszítettem háromszáz dollárt. Imában kértem Istent, hogy segítsen megtalálni a pénzemet, de nem, azon a hétvégén nem akadtam a nyomára.

Általában nagyon felbosszant, ha elveszítek valamit, legyen az akár egy színes ceruza, vagy egy doboz zsírkréta, vagy egy könyv, aminek az olvasását még nem fejeztem be.

Most azonban nem ez történt. Ezt mondtam magamban: „Rendben van, Uram. Biztosan úgy gondoltad, hogy másvalakinek nagyobb szüksége volt arra a pénzre, mint nekem.”

A következő héten tudtam meg, hogy az oltások, amiket a következő missziós utam előtt kell megkapnom, egyenként 120 dollárba kerülnek. Ugyanazon a héten egy zsebkendőt találtam a szennyes ruhák között, és legnagyobb meglepetésemre, abba volt belehajtva az elveszettnek hitt pénzem. Áldott legyen az Úr neve! Ha hamarabb válaszolt volna az imámra, lehet, hogy valami másra költöttem volna el azt a pénzt. Isten időzítése tökéletes. Ő soha nem késik vagy siet. Isten mindig időben érkezik!

Amint már korábban említettem, ha szeretnénk leellenőrizni imáink hatékonyságát vagy növelni hitünket, el kell kezdenünk kérni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mindent megkapunk, amit kérünk. Bűnös emberi lényekként időnként nagyon gyerekesen és felelőtlenül viselkedünk, sőt, visszautasítjuk Isten tervének követését. Jézus mégis azt mondta, hogy ha kérünk, akkor kapunk. Ez abban az esetben igaz, ha Isten akaratával megegyező dolgokért imádkozunk (1Jn 5:14). Isten válaszolhat igennel, nemmel, vagy későbbre is halaszthatja a válaszadást. De mindig válaszol!

Az elveszett pénz történetével Isten arra akarta felhívni a figyelmemet, hogy teljes szívemből higgyek az Ő Igéjében és bízzak Benne. Örvendek, hogy most már másképpen tudok viszonyulni az elveszett tárgyakhoz, de legjobban annak örülök, hogy megtanultam kérni és elfogadni Isten döntéseit.

Wilma Feaster Daniels

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.