myBible logó myBible
Fiókom

2020. szeptember 6., vasárnap

Az utazás

„De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.” – Mt 24:13

Kétezertíz szeptemberében sok ima és szakértő barátokkal való beszélgetés után elhatároztam, hogy felvételizek a doktorátusi képzésre. Valamiért azt gondoltam, hogy ez a képzés csupán tizennyolc hónapot vesz igénybe, de hamarosan felfedeztem, hogy ez egyáltalán nem így van.

Az idő során számtalan kihívással kellett szembenéznem, nagyon sokan meghaltak az ismeretségi körömben. Először édesanyám, majd két hónappal a tanulmányaim megkezdése után a nagymamám is, két nagybátyám, négy nagyon közeli barátnőm és egy munkatársam. Ki kellett vennem egy egyéves szabadságot, két komoly műtétem is volt, és kineveztek édesanyám ingatlanjai kezelőjének. Mindezek mellett, erősen ajánlották, hogy változtassam meg a kutatási területemet és a módszereimet. És ha ez még mind nem lett volna elég, teljes munkaidőben dolgoztam, és sikerült megőriznem a józan ítélőképességemet.

Végül, évekkel később sikerült előkészítenem az első szóbeli bemutatásomat, és végre felkészültem tanulmányaim befejezésére. Ahogy akadémiai képzésem e szakaszába jutottam, visszaemlékeztem, hogy mennyi áldást és kihívást tartogat számunkra lelki utazásunk is. Kitartok Isten ígéretei mellett (Zsolt 121:1-2).

Máté 24:13 világosan leírja azok jutalmát, akik mindvégig kitartanak. Volt, amikor le akartam mondani erről a képzésről, de túlságosan sok időt és pénzt fektettem már bele, hogy megtegyem. Amikor Krisztus értem tett áldozatára gondolok, az Ő szeretete buzdít, hogy továbblépjek.

A keresztény életút feladása nem válaszlehetőség. A ránk váró legnagyobb jutalom Jézust szemtől szemben látni. Évekig tartó kemény munka után végre megkapom a doktori diplomát, Jézus eljövetelekor azonban ez semmit nem fog érni. Semmi haszna nem lesz a mennyben, és az Isten Országába való belépést sem segíti elő. Az egyedüli, ami számít, az a jellemem, és Megváltóm hozzám intézett kedves szavai: „Jól van, jó és hű szolgám, Barbara! Lépj be most arra a helyre, amit előkészítettem számodra.”

„De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.” (Mt 24:13) Induljunk együtt ezen a versenyen. A jutalom nem e világból való.

Barbara Stovall

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.