2020. szeptember 5., szombat
Postagalamb
„A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz. Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.” – Róm 12:9-10
Kétezertizenhat július 23-a volt, szombat reggel. Különleges imakéréssel léptem be személyes imakamrámba: „Uram, add, hogy igaz legyen!” Most olvastam, hogy egy világvezető, újjászületett keresztény, nemsokára betölti hetvenedik életévét. Szent emlékek kezdték elárasztani elmémet: visszaemlékeztem édesapámra, aki negyvennégy évvel ezelőtt, gyerekként a hitben, negyvennégy évesen gyomorrákban elhunyt. Családunkban minden születésnapot hálás szívvel ünnepelünk.
Amikor valaki hetven évet tölt a családban vagy a baráti körben, úgy érezzük, hogy azután már minden év ajándéknak számít.
Az aznapi istentiszteleten Terry Lynn még több emléket idézett fel a szívemben a gyerektörténet által. Arról beszélt, hogy az első világháborúban az amerikai csapatok postagalambokat használtak a hírvivésre. Az ellenséges csapatok gyakran lelőtték ezeket a madarakat. Máskor azonban csodával határos módon visszatértek a kiindulópontra. Terry mesélt egy ilyen különleges, díjazott hős-galambról, amely a Cher Ami („Drága barátom” – francia) névre hallgatott. Cher Ami súlyosan megsebesült, mégis, megbízatásához híven, valahogy sikerült elérnie a célt. Így járult hozzá „az elveszett csapatnak”, az Argonne-i ütközet hetvenhetedik gyalogosegységének a megmentéséhez.
Elképzelted-e valaha, hogy megbízatásban levő postagalamb vagy? Én igen. Viszszaemlékszem, amikor több mint húsz évvel ezelőtt, 1990-ben először elkezdtem szerzői tevékenységemet. Legjobb képességeimet felhasználva megírtam és közzétettem mindazt, amire a Szentlélek indított. Történeteimet az egész világon megosztották Isten dicsőségére és az Ő országának hirdetésére.
A postagalambokhoz hasonlóan sokszor én is megsebesültem, de a fájdalommal nem törődve, továbbrepültem. Nem adom fel, mert egy repülni nem tudó kismadár kapaszkodik belém, a most harminc éves, speciális nevelést igénylő, drága fiam. Minden reggel magasztosan a levegőbe emelkedünk, tudva, hogy Jézus hamarosan eljön és hazavisz minket. Ma Sonny és én továbbítjuk Isten szeretetét ennek az ünnepelt világvezetőnek.
Deborah Sanders