Halhatatlanság

„Jelentsd meg, Uram, az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen mulandó vagyok.”– Zsolt 39:5

Az élet örömei mindenhonnan hívogatnak. A születés, az élet hajnala, az ifjúság virágzása, a piknikek, társas összejövetelek, koncertek, az utazások izgalmai, a megvalósítások.

A földi élet azonban nemcsak örömöket nyújt. Boldogságunk útja elrejtett csapdákkal van tele: sebesülések, majd azok hegei, csalódások, katasztrófák. Mégis tovább utazunk, új embereket ismerünk meg, és találkozunk régi barátainkkal. Ahogy az idősebb családtagok lassan kihalnak mellőlünk, úgy nőnek fel a fiatalok – de sajnos ez nem mindig van így.

Primrose gyönyörű kislánynak adott életet. A barátok és a család egyaránt rajongtak az új családtagért. Egy reggel Primrose eltorzult arccal hajolt a konyhakagyló fölé. – „Nagyon fáj a mellkasom” – mondta elhaló hangon.

Sajnos ez a fájdalom egy súlyos szívinfarktus előjele volt, mely váratlanul vette el ennek a fiatal, huszonnyolc éves édesanyának az életét. Rokonai és barátai soha nem gondolták volna, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhet. Túlságosan korán halt meg. A következő három évben Winell, aki a rokonoknál lakott, átvette Primrose árva kislányának gondozását. Egy este Winell a megszokott időben nyugovóra tért, de reggel nem jelent meg a konyhában. Az egyik rokon, akivel egy házban lakott, meg is jegyezte: „Winell elaludt. Ha nem ébred fel hamarosan, lekési a reggeli időpontját. Felmegyek a szobájába és megnézem, miért van még mindig ágyban.” Winellt azonban nem lehetett felébreszteni, az éjszaka folyamán megállt a szíve. Sajnos, földi életünk csak pára. Most van, a másik pillanatban pedig már nincs. A halhatatlanság azonban mindenkit hívogat. Nem lesz több ősz haj, rák, szívelégtelenség, fájdalom vagy halál, csak öröm és boldogság Jézus jelenlétében, „Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket.” (Fil 3:21)

Hyacinth V. Caleb