2020. augusztus 31., hétfő
Lakj bennem!
„Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban.” – Jn 6:56
Szeretek főzni. Szeretem az étrenddel, táplálkozással kapcsolatos feladatokat. A fiam „egészség-varázslónak” nevez, bár még nem nagyon ismeri a szó értelmét. Azt akarja ezzel kifejezni, hogy az édesanyja az egészséges étrend rajongója. Jobb napokon leülök és megtervezem az egész heti menüt, átnézem a recepteket és megírom a vásárlási listát, három csoportra osztva annak függvényében, hogy melyik három helyre megyek bevásárolni. Ez a tervezés egy órát vesz igénybe, talán többet is, ha új recepteket is bevonok.
A zöldségfélék beszerzése három-öt órát igényel, attól függően, hogy a három gyermekem épp milyen hangulatban van aznap. Hazaérve kipakoljuk, amit vásároltunk, mindent a helyére teszünk, és nekifogok a heti menü előkészítésének. Néhány órán keresztül mosom, hámozom, felvágom a zöldségeket, egyszóval előkészítem a főzést. Ezáltal időt takarítok meg, és nem kell naponta több órát töltenem a konyhában. Ezután a hűtőbe előkészített alapanyagok elkészítése már legtöbb fél órába telik.
Sok időt töltök a heti menü kigondolásával és elkészítésével. A fizikai étellel, amely a testemet táplálja. Nemrég azonban feltettem a kérdést, hogy mennyi időt töltök a lelki táplálkozással. Naponta megtartom a reggeli személyes áhítatot (3060 perc), a családi áhítatot, az étkezések előtti imákat és az esti családi oltárt. De ez az idő meg se közelíti azt az időt, amit hetente a családom fizikai táplálásával töltök. Természetesen, ha hozzáadjuk a szombati istentiszteleteket, az sokat vet a latban. Azonban az ott töltött idő hány százalékát töltjük valóban Istennel és mennyit a közösségápolással?
Jézus mondta, hogy aki eszi az Ő „testét” és issza az Ő „vérét”, Benne lakozik. Ha tehát Istenből táplálkozom, ugyanolyan motiváltnak kell lennem, mint a naponkénti étel előkészítésében. Olvasnom és imádkoznom kell. A nap folyamán gyakran előveszem zseb-Bibliámat, és az Újszövetségből vagy a Zsoltárokból olvasok, sőt, a konyhabútorra is kiragasztottam néhány kinyomtatott bibliaszöveget.
Mindez nem véletlenszerűen történik. Ez egy folyamatos és akaratlagos döntés eredménye, ameddig természetünk részévé válik, mint a légzés vagy az evés.
Jennifer Day