myBible logó myBible
Fiókom

2020. augusztus 23., vasárnap

Élet, remény és igazság

„És fogadást tőn, mondván: Seregeknek Ura! ha megtekinted a te szolgáló leányodnak nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgáló leányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgáló leányodnak: én őt egész életére az Úrnak ajánlom, és borotva nem érinti az ő fejét soha!” – 1Sám 1:11

Voltatok már keserű lelkiállapotban? Ha igen, elmondom, hogy nem vagytok egyedül. A bibliai Anna története sok szomorúsággal, lelki keserűséggel kezdődött, de imádkozott és ígéretet tett Istennek. Élete minket is bátorít.

Anna férjes asszony volt, de nem tudott teherbe esni és gyermeket szülni. A helyzeten az is rontott, hogy férje másik felesége, Pennina számos gyereknek adott már életet. Ezért Pennina magasabb rendűnek érezte magát Annával szemben, csúfolta és gúnyolta őt. Húsvétkor Anna szomorú szívvel ment a templomba imádkozni. A világ erősei gyakran gúnyolják a gyengéket, de Isten hallja és megmenti az „Annákat”. Amikor Anna visszaért a templomba bemutatni az Istentől kapott gyermeket, szintén imádkozott. Ez a válasz a büszkék önteltségére, akiknek saját, apró világa ellentétben áll Isten bölcsességének hatalmas univerzumával, mely minden értelmet és képzeletet felülmúl. „Az erős kéz-íjjasokat megrontja, és a roskadozókat erővel övezi fel.” (1Sám 2:4)

„És imádkozék Anna, és monda: Örvendez az én szívem az Úrban… Az én szám felnyílt ellenségeim ellen, Mert szabadításodnak örvendezek én!” (1Sám 2:1) Anna beismerte, hogy ereje Istentől származik. Nem a saját erejével dicsekedett, hanem Istent dicsőítette, aki erőt adott erőtlenségében.

Anna gyermek utáni vágyakozását Isten helyezte az ő szívébe. A férje nem értette, hogy miért nem elégedett azzal, amivel rendelkezik. Még a főpap, Éli is megdorgálta szenvedélyes imájáért, és részegséggel vádolta. Bár Pennina gúnyolta és Éli megdorgálta, Isten mégis meghallgatta őt, nem ítélte el az elégedetlensége miatt. Isten megérti érzelmeinket, és meghív, hogy tárjuk elé kéréseinket (Fil 4:6). Anna története arra is megtanít, hogy Isten nagy dolgok megvalósítására használja fel az emberi gyengeségeket: Anna fia, Sámuel, Isten nagy embere lett.

Ne add fel a reményt! Isten meghallgat. Ne feledd, hogy minden jól meghatározott céllal történik az életedben, még akkor is, ha abban a pillanatban nem érted, vagy nem ismered fel Isten szándékát.

Diana Ocran

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.