A dzsungel ékszere

„Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak.” – Róm 8:28

Férjemmel együtt Sri Lankán voltunk misszionáriusok. Egy alkalommal éppen egy tábori összejövetelen vettünk részt a dzsungelben, amikor az autónkat körülvevő tömegben felfigyeltünk egy kislányra. Kicsi volt és sovány, szomorú, vágyakozó, szinte kétségbeesett szemmel nézte az autó hátsó ablakában levő nagy Micimackó figurát. Kisfiunk, Stephen szóba elegyedett vele, de a kislány tekintete az ablakban ülő játékon csüngött. Stephen intett neki, hogy szálljon be az autóba, és odaadta neki a mackót. A kislány széles mozdulattal kebléhez ölelte és szorongatta a puha, szőrös játékállatot.

„Hazavihetjük őt?” – kérdezte Stephen. – „Tudod, hogy régóta imádkozom egy hugicáért, és most Jézus válaszolt az imámra!” – Bezárta az ajtót, hogy kis „barátnője” nehogy „kiszabaduljon”. Megtudtuk, hogy egy másik misszionárius család vette gondozásába a törékeny, árva, elhagyatott gyermeket. Stephen kérésére megkérdeztük, hogy nálunk tölthet-e néhány napot. Beleegyeztek, majd átadtak egy papírzacskót, amely a kislány minden „ingóságát” tartalmazta. Amikor az illető misszionárius család egy hét múlva felhívott telefonon, hogy megkérdezzék, mikor jöhetnek a kislányért, azt válaszoltuk, hogy mi hárman annyira szoros kapcsolatba kerültünk a dzsungel e kis „ékszerével”, hogy soha nem szeretnénk megválni tőle. Így örökbe fogadtuk mint a saját kislányunkat és Stephen testvérét. Amikor szabadságra hazamentünk az Egyesült Államokba, ő is ott állt a hatalmas tárgyalóteremben a többi négyszáz személlyel együtt, aki akkor tette le az esküt az amerikai állampolgárságért. Kis kezében büszkén lengetett egy aprócska amerikai zászlót. Micsoda ajándékokkal és lufikkal bővelkedő ünnepséget rendeztünk ennek tiszteletére!

Szeretném azt mondani, hogy boldogan éltünk időtlen időkig, de számos próba áll előttünk, és sok könnyet kell letörölnünk. A lecke, amit mindannyian megtanultunk, közelebb vont minket egymáshoz és szerető Atyánkhoz.

Ha egy kis „ékszer” örökbefogadásán gondolkodtok, bátorítlak, lépjetek előre az Úrban. Nincs ennél magasztosabb hívatás. Lesznek nehézségek és próbák, de „az ő sebeivel gyógyulunk meg.” (Ésa 53:5) Annál nagyobb öröm vár ránk a következő reggel.

Patty L. Hyland