myBible logó myBible
Fiókom

2020. január 9., csütörtök

Január 9. Kerry csodája

„Mert az Istennél semmi sem lehetetlen.” – Lk 1:37

Mintha csak tegnap történt volna. Egy hétfő reggel épp munkába készülődtem, amikor édesapám hívott telefonon. Szavai beleégtek az elmémbe: „Ma lekapcsolják Kerryt a gépekről.” Összezavarodtam. Csak egy Kerryt ismertem, az unokatestvéremet. Húszas éveiben járt. Nem értettem édesapám szavait, megpróbáltam magyarázatot kérni. „Melyik Kerryt?” – kérdeztem. „Az unokatestvéredet” – válaszolta. További érdeklődésemre elmondta, hogy múlt szombaton agyvérzést kapott, és azóta nem tért magához. Mivel már több mint egy hete semmiféle ingerre nem válaszolt, az orvosok agyhalottnak nyilvánították.

Mondtam édesapámnak, hogy mivel Kerrynek soha nem voltak ilyen jellegű egészségügyi problémái, erősen kételkedem abban, hogy állapota ennyire kritikus. Családunk egyetlen ifjú tagja sem volt még soha beteg, és nem voltak korai elhalálozások sem. Édesapám, aki nem keresztény, így válaszolt: „Én általában nem imádkozom, de most megtettem.” Én is elkezdtem tehát a lehetetlenért imádkozni, hogy Isten gyógyítsa meg Kerryt, és hozza őt vissza a halál markából. Ima után a közösségi oldalak segítségével felvettem a kapcsolatot imapartnereimmel, és őket is kértem, hogy imádkozzanak a csodáért.

Aznap jelet kértem Istentől, mely által biztosítson: unokatestvérem visszatér az életbe. Elmentem a munkahelyemre, de egész nap Kerry gyógyulásáért imádkoztam, majd hazatérve is folytattam az imát. A fürdőszobámban több villanyégős lámpa égett. Az egyik már több mint egy hete kiégett, de még nem volt időm kicserélni. Aznap este, amikor felkapcsoltam a lámpát, legnagyobb meglepetésemre a kiégett égő is fényesen világított. Sírni kezdtem, mert meggyőződtem róla, hogy ez volt a jel, amit Istentől kértem. Biztos voltam benne, hogy Kerry nem hal meg. Milyen csodálatos összefüggés! Isten biztosított róla, hogy unokatestvérem, akiről az orvosok lemondtak és halottnak nyilvánítottak, élni fog, ahogy a látszólag kiégett villanyégő is újra világított.

Kerry teljesen, szövődmények nélkül felépült, és azóta egy csodálatos kislánya is született. Isten megtette érte a lehetetlent. Miért nem bízunk benne, hogy értünk is megteheti ugyanezt?

Uram, láttam, amint megtetted a lehetetlent. Kérlek, tedd meg mindazt, ami ma lehetetlennek tűnik számunkra. Adj nekünk türelmet, hogy várjunk Rád, és higgyük, hogy mindent a javunkra teszel.

Sheree Mundy

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.