Nem vagyok egyedül

„Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, amiben jársz.” – Józs 1:9

Huszonegy éves voltam, amikor meglátogattam a szüleimet a szülőfalumban. A falu mintegy hét kilométerre fekszik a főúttól, és egy másik falun kell keresztülmenni, hogy odajussunk. A falu kijáratánál egy temető fekszik. Más szavakkal: a falumba vezető út egy temetőn visz keresztül. Abban az időben nem gyakran jártak arra tömegközlekedési járművek, de még személygépkocsik sem, így az ember választhatott: vagy órákig vár valamilyen járműre, vagy gyalog indul útnak.

Egy reggel, tíz éves öcsémmel bementünk a városba. A visszafelé vezető úton, mintegy három kilométernyi gyaloglás után, az öcsém rosszul lett, ájulás környékezte. Nemsokára már lépni sem tudott. A Mindenhatónak hála, éppen akkor jött arra egy motoros. Megkértem, hogy vigye el őt a faluba, hogy minél hamarabb orvosi segítséget kapjon. „Csak négy kilométer van odáig, én majd hazagyalogolok.”

„Nem! Nem hagylak egyedül az erdő közepén!” – tiltakozott az öcsém. Tudta, hogy félnék egyedül. Azonban nem volt más választásunk, őt föltétlenül haza kellett vinnie a motorosnak, hogy megvizsgálhassa az orvos.

Ijedős természetem volt. Akkor is féltem, ha édesanyám vagy egy másik felnőtt volt velem. Ez az út pedig különösen veszélyes volt, attól rettegtem, hogy valami (talán egy szellem?) kiugrik a bokrok közül és megtámad. Most azonban nem volt más választásom: egyedül kellett átmennem azon a sűrű erdőn. Soha nem féltem még annyira, mint aznap. Gyaloglás közben mindenféle gondolatok és forgatókönyvek zajlottak le a fejemben.

Sajnos, akkor még nem ismertem Isten bibliai ígéreteit. Isten azonban átlépett tudatlanságomon, és megerősítette lábamat és szívemet. Még ma is tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor megpillantottam a falu kunyhóinak fényeit, és láttam édesanyámat elém szaladni.

Ma már tudom, hogy nem voltam egyedül azon az úton. Angyalok kísérték lépteim. Azt is tudom, hogy Isten angyalai akkor is mellettünk vannak, amikor – az én esetemhez hasonlóan – nem kérjük az Ő vezetését és védelmét.

Hogyan válaszoljunk szerető kedvességére? Te mit válaszolsz?

Adolphine Zian