myBible logó myBible
Fiókom

2020. augusztus 9., vasárnap

Verebecskék

„Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül! Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.” – Mt 10:29-31

Koppanást hallottunk a hátunk mögötti ablakon, és mindhárman, akik a teremben tartózkodtunk, hirtelen felugrottunk.

„Ez egy madár volt” – mondta a nővérem, Susie, és gyorsan megkerülve a széket, az ablakhoz futott. Biztos voltam benne, hogy igaza volt. – „Hozz egy lapátot és egy törölközőt” – utasított, amint kinyitotta a teraszra nyíló ajtót. Elővettem a lapátot és a törölközőt, és csatlakoztam hozzá. Odakuporodtunk a földön fekvő, mozdulatlan, rémült, reszkető kis veréb mellé. Nem tudott lábra állni. Susie óvatosan felemelte és betette egy rögtönzött fészekbe. Bevittük a meleg, biztonságos szobába. Egy szűrőtölcsért helyeztünk a tálból barkácsolt házikóra, hogy elegendő levegőt kapjon és mi is láthassuk őt. Nem voltak látható sérülései.

Elkezdtünk imádkozni a kis teremtésért. – „Uram, egy verebecske az ablaknak ütközött és leesett. Kérünk, érintsd és gyógyítsd meg őt, és engedd, hogy újra szabadon repülhessen. Köszönjük szépen.” – A kis veréb nemsokára megrázta magát és apró lábaira állt. Egyre jobban mozgott, és tudtuk, hogy elérkezett szabadon bocsátásának ideje. Kivittük, letettük a tálat a fűre, és óvatosan felemeltük a tölcsért. A madár sebesen elrepült, mintha puskából lőtték volna ki, és megpihent egy távolabbi fa egyik ágán, majd tovább repült és eltűnt a szemünk elől.

„Köszönjük, Urunk, hogy gondot viseltél a verebecskéről, és gondoskodsz minden élőlényről. Köszönjük, hogy nekünk is gondunkat viseled.”

Hálásak voltunk ezért az értékes tapasztalatért és tanulságért. Isten, aki szereti és megőrzi a legkisebb, legjelentéktelenebb teremtményeket is, nem okoz csalódást nekünk. Az Övéi vagyunk, Ő teremtett és váltott meg minket, hatalmas nagy árat fizetve értünk. Nincs semmi, amit ne tenne meg értünk, és ezt tudjuk, mivel már kifizette a legmagasabb árat.

Nem eshetünk el az Ő tudta nélkül. Mindig közbelép az érdekünkben, felemel, óvatosan tenyerébe vesz, és biztonságos helyre állítja lábunkat. Figyelemmel kíséri gyógyulásunkat, hogy majd a megfelelő időben szabadon engedhessen.

Carolyn K. Karlstrom

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.