Összetörve, de nem elpusztítva

„Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe. Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk.” – 2Kor 4:8-9

Visszaemlékszem, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie a családunknak, amikor még fiatal lány voltam. Arra is emlékszem, hogy a szüleim mindig ezt mondták: „Isten irányít.” És Ő valóban azt tette – most is ezt teszi. Meleg szívvel emlékszem vissza ezekre a gyermekkori emlékekre.

Keresztény életutunkon gyakran érezzük, hogy a fájdalom és a szenvedés mély vizei elsodornak. Ezek az erős áramlatok érzelmi trauma, csalódás, árulás formájában jelentkeznek – még azok részéről is, akik közel állnak szívünkhöz, sőt, még Isten embereitől is. Túlélő erőnk kiállja a kihívásokat, de nem önmagunknak, hanem a bennünk lakozó Istennek köszönhetően.

2000-ben egy autóbaleset egyik túlélője voltam. A taxiban, amelyben utaztam, hárman életüket vesztették, a sofőr és a két hölgy, akik mellettem ültek a hátsó széken. Én is számos csonttörést szenvedtem, és hónapokig kórházban voltam. Az ortopéd sebészek tudomásomra hozták, hogy le kell vágni a karomat. Az orvos szerint az amputálás volt az egyedüli lehetőség. Már a műtét időpontját is kitűzték. Összetörtem, kétségbeestem. El sem tudtam képzelni, hogyan tudok majd élni a karom nélkül.

A családom bátorított, és együtt vittük Isten elé ezt a kétségbeejtő helyzetet. Napokig imádkoztunk. Egyik reggel az orvos bejött és több vizsgálatot is kért, majd a leletek áttanulmányozása után kijelentette: „Hölgyem, eldöntöttem, hogy amputálni fogom a karját, de azt hiszem, hogy sokan imádkoztak önért. A karja a gyógyulás szokatlan jeleit mutatja. Nem lesz szükség a műtétre.”

Egyetértek Pál apostollal, amikor ezt mondja: „Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk.” (2Kor 4:8-9)

Istenbe vetett teljes bizalommal haladjunk előre a menny felé vezető úton! Atyánk Krisztus által meghívott, hogy adjuk át neki megterhelt életünket. Meghajolunk, de nem törünk el, mert Isten kiegyenesíti a meghajolt nádat.

Felicia Pepra-Mensah