2020. január 4., szombat
Január 4. - A maga idejében
„Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak.”
– Préd 3:1-2
Egycsapásra lettem feleség és két kislány anyja. Tulajdonképpen ők előbb választottak engem anyjuknak, mint az apjuk feleségnek, és folyton azon szorgoskodtak, hogy meggyőzzék: vegyen feleségül. Elfoglalt, de boldog család voltuk, különösen, amikor néhány évvel később kisöccsük, majd rögtön utána kishúguk született. Biztos voltam benne, hogy a családom most már teljes és tökéletes.
Néhány évvel később azonban újra teherbe estem. Édesanyám, aki legnagyobb bánatára csak egyetlen gyereket szült, nem tudta megérteni, miért nem örülök egy újabb kisbabának. A férjem is úgy vélekedett, hogy „egy még nyugodtan elfér”. Egész terhességem alatt keményen dolgoztam, és mindent megtettem, hogy elveszítsem a gyereket. Amikor a kis Rose megszületett, ugyanúgy szerettem őt is, mint a többit. Már az első pillanatban megértettem, hogy ő volt a hiányzó láncszem. Felnőtt korában is sokak áldására szolgált. Ápolónő lett, és több évig dolgozott egy kaliforniai keresztény kórházban, az újszülöttek osztályán. Ő vett vért a szívátültetésen átesett kisbabáktól.
Férjhez ment, és két gyereke született, egy kislány, majd később egy kisfiú. Egy ideig, míg a férje a fogorvosira járt, ő volt a családfenntartó. Ekkor lett újra terhes. Pontosan tudtam, mit érez, de abban is biztos voltam, hogy minden a legjobban alakul majd az életükben. Bár az első évek nehezek voltak, el sem tudta volna képzelni az életét a legkisebb kislány nélkül. Ő volt a család szeme fénye. Később, Rose saját vállalkozást nyitott, hogy otthon taníthassa gyermekeit. Ennek a vállalkozásnak a célja rávezetni az embereket, hogyan javíthatnak családi életükön. Rose ma is ezzel foglalkozik, és ez sok családnak nagy áldást jelentett.
Az élet megy tovább, és ez a kislány is áldást hozott sok ember életében, hiszen számos országban járt misszióúton. Ő is ápolónő, kedves, gondoskodó, vidám természetével bearanyozza betegei napjait.
Saját családi életünkön elmélkedve, igazat adok Salamonnak, hogy ideje van a születésnek. Isten majd gondoskodik a részletekről.
Betty J. Adams