myBible logó myBible
Fiókom

2020. augusztus 6., csütörtök

Áldott meglepetések egy hűséges Istentől

„Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” – Róm 8:31

Szeretnék megosztani veletek egy személyes tapasztalatot azzal kapcsolatban, hogy milyen csodálatosan segített és vezetett Isten életem nehéz időszakában.

Imádkozom, hogy bizonyságtételem másokat is bátorítson, mindenkit, akinek hasonló helyzetben szintén szüksége van hite erősítésére.

1999-ben egy nem keresztény férfivel éltem házassági kapcsolatban. Bár szerettünk volna gyermeket, három évig nem sikerült teherbe esnem. Egy nap magas lázam lett, és tífusszal diagnosztizáltak. Az orvos erős gyógyszereket írt fel, amelyeket három napig szedtem, de testhőmérsékletem mindezek ellenére nem csökkent. A férjemmel együtt aggódni kezdtünk, és Istenhez fohászkodtunk. Isten egy kiváló nőgyógyászhoz irányított. Megvizsgált, és közölte, hogy gyermeket várunk. Most már még egy dologért kellett imádkoznunk. Tulajdonképpen pánikba estünk: mivel nem tudtuk, hogy terhes vagyok, az elmúlt három nap erős gyógyszereket szedtem.

Az Úr azonban meghallgatta imánkat és megtartotta a magzatot. A szülés időpontjához közeledve felfedezték, hogy a magzatvíz természetellenesen kevés a méhben, ezért az orvos egy esetleges halvaszülés veszélyére figyelmeztetett. Ott, a műtőasztalon ismét Istenhez kiáltottam. Meglepetésünkre és határtalan örömünkre egészséges kisfiúnak adtam életet. Lk 1:37 szerint „az Istennél semmi sem lehetetlen.”

Nem sokkal ezután annyira lefoglalt a munkám, hogy nem hagytam időt az imádkozásra. Elhanyagoltam Istent és áldásait. A következő három terhességem mind vetéléssel végződött. Az orvos, aki pajzsmirigy-zavart állapított meg nálam, azt mondta, hogy semmi esélyem egy következő gyerekre. Sírva mentem Isten elé imában. Bár sok fizikai és mentális szenvedésen mentem keresztül, legnagyobb meglepetésemre újra teherbe estem. A negyedik hónapban azonban komoly gondok léptek fel, és az orvos szerint ezt a babát is elveszítettem. Gyógyszert írt fel a maradék vér és az egyéb maradványok eltávolítására. „Nincs magzat a méhedben” – közölte. Valahogy azonban Isten életben tartotta a magzatomat, mivel kértem, hogy tegyen még egy csodát az életemben. Isten egy kislánnyal ajándékozott meg! Egy másik áldott meglepetés Tőle!

Reménységgel és hittel kérd Istent még ma, hogy oldja meg életed gondjait.

Sunila Prasad

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.