myBible logó myBible
Fiókom

2020. január 3., péntek

Január 3. - Csüggedés

 „A férfiúnak elméjében való gyötrelem megalázza azt; a jó szó pedig megvidámítja azt.”

– Péld 12:24

Éreztétek-e már magatokat tehetetlennek, amikor egyik barátotok csüggedt volt és bánatos? Ha megfelelő kapcsolatban vagyunk Istennel, Ő megteszi azt, amit mi nem tudunk megtenni barátainkért. Néhány dolgot azonban mi is tehetünk: imádkozzunk a barátunkkal és a barátunkért. Hallgassuk meg őt. Kérdezzük meg, hogy mit vár el tőlünk. Ajánljuk fel a segítségünket, sőt, tegyük meg, ami szerintünk a segítségére lehet.

Mindenkinek szüksége van barátokra. Velük osztjuk meg örömeinket, ők állnak mellettünk a nehéz pillanatokban. Egy barátom osztotta meg velem az alábbi történetet. Paulával már serdülő koruk óta a legjobb barátok voltak. Nemrég Paula, aki kiskorától árvaként nőtt fel, bevallotta: „Találkozásunk napján az öngyilkosságot fontolgattam. Úgy éreztem, sehol nem találom a helyem. Nagyon magányos voltam. Minden rosszul ment az életemben. Nehéz volt szülők nélkül felnőni. Úgy éreztem, nemkívánatos személy vagyok. De mivel te barátságos voltál és felajánlottad, hogy segítesz matematikából, előttem is megcsillant a remény sugara. Nem tudom megmagyarázni, de életemben először éreztem, hogy valakit érdekel a sorsom.” Paula évekig várt, mielőtt mindezt bevallotta. Attól félt, hogy a barátja túlságosan érzékenynek tartja majd, és nem akar többé a barátja lenni. Most, amikor mindketten szakképzett, érett felnőttek (a barátom lelki gondozó, Paula pedig matematika tanár), Paula úgy érezte, eljött a vallomás ideje. A barátom soha nem gondolta, hogy Paula annyira csüggedt volt aznap. Az ő barátságosan felajánlott segítsége egy egész életet megváltoztatott. A barátom csak azt látta, hogy Paula nem érti az algebrát. Ezért ajánlotta fel a segítségét.

„Isten megengedte, hogy megmentsek egy emberi életet, és én felfedeztem, hogy a barátkozás áldásos szolgálat. Ezt a szakmámban is folyamatosan tapasztalom.” Ez a történet is bizonyítja, mennyire fontos a barátságos hozzáállás. Kortól függetlenül, folyamatosan jelennek meg új emberek az életünkben, akikkel barátságosak lehetünk, akiknek barátként segíthetünk. Ez a történet késztetett az alábbi imára: Uram, segíts felismerni a csüggedt lelkeket, és segíts megbarátkozni velük.

Betty Kossick

 

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.