2020. január 2., csütörtök
Január 2. - A megmentő kicsengetés
„És mielőtt kiáltanának, én felelek.”
– Ésa 65:24
Megúsztam…
A karácsonyi vakáció utáni első iskolanap volt. Tizenhárom éves voltam.
A megszokott helyemen ültem, bal oldalon, elől. Az óra vége felé a tanár ezt mondta: „Szeretném, ha mindannyian kiállnátok a padotok mellé, és sorban elmondanátok, mit kaptatok karácsonyra.”
Ó, ne! – gondoltam. Mi nagyon szegények voltunk. Egy helyi jótékonysági szer- vezet osztogatott ugyan ajándékcsomagokat a szegény gyerekeknek, de csak tizenkét éves korig. Mivel már tizenhárom éves voltam, én nem kaptam. Egyetlen karácsonyi ajándékom egy fehér alsónemű volt.
Elérkezett a döntés ideje. Vagy elmondom az igazat, és akkor az egész osztály kegyetlenül kicsúfol és kinevet, vagy hazudok, és akkor békén hagynak. Édesanyám arra tanított, hogy mindig az igazat mondjam. Nagyon nehéz döntés volt számomra. Amint közeledtek a padomhoz, egyre nagyobb stresszt és szorongást éreztem.
Mit tegyek? A tanár már a velem egy vonalban ülő gyerekektől kérdezgette, hogy mit kaptak karácsonyra. Összeszorult a torkom.
Abban a pillanatban, amikor a tanár a padomhoz lépett, megszólalt a csengő. El sem tudjátok képzelni azt a megkönnyebbülést, amit akkor éreztem. Megúsztam... A megkönnyebbüléstől szinte sírni tudtam volna.
Sok esetben mi, felnőttek, nem értünk helyesen bizonyos helyzeteket, és stresszes, kellemetlen döntések elé állítjuk a gyerekeket. A tanár azt gondolta, hogy kedves dolog, ha megengedi, hogy a gyerekek megosszák egymással ezt az örömöt. Nem tudatosult benne, hogy ezzel olyan döntés elé állított, ami számomra rendkívül kellemetlen volt. Választanom kellett a tiszta lelkiismeret és a hazugság között, a szörnyű társasági élet és a közkedveltség és népszerűség között.
Édesanyámhoz hasonlóan mindannyiunknak meg kell tanítanunk gyermekeinknek, hogy imádkozzanak Isten segítségéért a döntéshozatal előtt. Rávezethetjük őket annak megértésére, hogy Jézus minden helyzetben segít. Annyira boldog vagyok, hogy Krisztus aznap megértette az én szükségletemet. Válaszolt, még mi- előtt kértem volna.
Ruth Cantrell