myBible logó myBible
Fiókom

2020. július 31., péntek

Az én modern csodám

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.” – Fil 4:19

Barátnőmmel, Brooke-kal akkor ismerkedtem meg, amikor a Katrina hurrikán után Texasból New Orleansba költöztem. Nagyon kedves keresztény asszony, és tudta, hogy nagy szükségem van autóra. Házasságom megromlott. Péterhez hasonlóan én is süllyedni kezdtem, amikor levettem tekintetemet a Mesterről. Isten meghallgatta megpróbáltatásom idején Hozzá intézett imáimat, mert Ő soha nem hagy minket egyedül, még akkor sem, amikor eltávolodunk Tőle, gondolataitól, velünk kapcsolatos terveitől (Jer 29:11). Én nem tudtam róla, de Brooke meghallotta a Szentlélek hangját, aki ezt súgta neki: Szerezz Lyndának egy autót!

Minden alkalommal, amikor beszélgettünk, jólesően bátorítottuk egymást.

Néhány nap múlva találkoztunk, és elmondta, hogy az egyik barátnője, Rachel, a Szentlélek késztetésére oda szeretné adni az autóját valakinek, akinek szüksége lenne rá. Rachel és férje nagyobb autót vásároltak bővülő családjuknak, és a régire már nem volt szükségük. Engedelmeskedni akartak Isten szavának, de nem ismertek senkit, akinek szüksége lett volna egy autóra. Brooke elmondta nekik a történetemet. Isten már akkor gondoskodott rólam, amikor még egyikünk sem tudta, mi fog történni. A Szentlélek különbözőképpen és más-más időpontban szólt mindannyiunkhoz, de ugyanazzal a céllal. – Milyen csodálatos vagy, Istenem!

Rövidre fogva a szót: Isten kielégítette szükségletemet, adott nekem egy autót, és lelkembe békesség költözött. Bár a múltban fizikailag és érzelmileg is bántalmaztak, Isten biztos ígéretére támaszkodtam. 2016 márciusában Isten ajándékba küldött nekem egy 2008-as gyártású Toyota 4Runnert. Rachel és férje minden papírmunkát megoldott, mielőtt az autót Brooke-hoz vitte volna, aki a maga során elhozta nekem.

Bátorítlak mindnyájatokat, különösen azokat, akiket nagy veszteség ért: reménykedjetek! Kapaszkodjatok Isten karjába! Soha ne hagyjátok el Őt, mert Ő sem hagy el titeket!

Drága Jézus, imádkozom, hogy a történetem ihlesse a reményvesztetteket. Add, hogy ezek a személyek örömöt találjanak Benned! A Jézus nevében imádkoztam. Ámen.

Lynda Shepherd

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.