2020. július 28., kedd
Van Isten a mennyben
„És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam.” – Ésa 65:24
A kisöcsém éppen azért könyörgött édesapámnak, hogy vásároljon neki egy kiskutyát. Édesapám, abban a hitben, hogy az eladó fajtatiszta állatot kínál, és mivel szeretett volna az öcsém kedvében járni, megvásárolta a kiskutyát.
Túlságosan elfoglalt voltam a saját kiskutyámmal, Kofie-val, így nem sokat foglalkoztam öcsém új kedvencével, Riley-vel. Annyit azonban észrevettem, hogy a kutyus nagyon mohón eszik, és megfordult a fejemben, hogy talán éheztették, és ezt akarja most bepótolni. Ahogy Riley növekedett, csalódottan tapasztaltuk, hogy távolról sem fajtatiszta, inkább valamiféle „házi tenyésztés”. De nagyra nőtt és nagyon védelmező volt.
Mivel nem töltöttem annyi időt vele, mint a saját kutyámmal, egy idő után kezdtem félni tőle. Majd Riley megbetegedett, és egyre többet foglalkoztam vele. Sajnáltam őt. Haragudtam is édesapámra és az öcsémre, amiért nem figyeltek oda rá kellőképpen. Riley nem volt olyan hangos, mint addig, szomorúnak és depressziósnak tűnt. Annyira rossz állapotba került, hogy a családom különzáratta, eltávolította a többi kutyánk közeléből.
Miután elköltöztem otthonról, néha küldtek egy-egy képet Riley-ről, és írtak pár sort az állapotáról. Sokszor sírtam miatta. Fájt olyan állapotban tudni, és lelkifurdalásom volt miatta. Jobban kellett volna bánnom vele. Mivel nem tudtam többé elnézni a szenvedését, arra kértem Istent, hogy altassa el őt. És Ő megtette. Az ima utáni reggel üzenetet kaptam a testvéremtől, aki tudatta, hogy Riley kimúlt. Inkább reményteljes, mint szomorú voltam. Isten megmutatta nekem, hogy meghallgatta kérésem. Megsajnálta a szenvedő állatot. Isten itt sírt velem és várta, hogy kérjem a segítségét szegény Riley szenvedésének enyhítésére.
Adjuk meg a körülöttünk levőknek azt a figyelmet és szeretetet, amire vágynak! Imádkozzunk egymásért, mert van Isten a mennyben, Aki meghallgatja imáinkat. Isten az Ő nagy bölcsességében válaszol, amikor mások javáért imádkozunk. Menynyire fontos jót tenni másokért, mert soha nem tudhatjuk, hogy találkozunk-e még velük valaha.
Renauta Hinds