2020. július 26., vasárnap
Ne adjunk hozzá Isten Szavához!
„És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; de annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.” – 1Móz 3:2-3
Az egyik legelső bibliai történet, amit megismertem, az ősszüleink, Ádám és Éva édeni tapasztalata volt. Bár ismerős, mégis szomorú történet. A Biblia leírja, hogy Isten megtanította őket, hogy a kert minden csodálatos fájáról ehetnek, egy kivételével. A kert közepén álló különleges fa a „jó és gonosz tudásának fája” volt (1Móz 2:9). Az ettől való tartózkodás volt a pár Isten iránti szeretetének és engedelmességének vizsgája. Ugyanakkor a tiltott fa volt az egyetlen hely, ahol Sátán kapcsolatba léphetett velük. Isten tehát figyelmeztette Ádámot: „A jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.” (1Móz 2:17)
Amikor egy nap Éva elment a férje mellől, és a tiltott fa környékén sétált, Sátán, kígyónak álcázva magát, azonnal szóba elegyedett vele. Megkísértette, hogy kóstolja meg a tiltott fa gyümölcsét. Éva tudta a választ, és el is mondta: ha eszik róla, vagy akár megérinti is, meghal (1Móz 3:3). A kígyó természetesen ellentmondott Isten Szavának, és azzal hitegette Évát, hogy amennyiben megkóstolja a gyümölcsöt, megnyílnak a szemei, és Istenhez hasonlóan megismeri a jót és a rosszat.
Érdekes, hogy ebben a szövegben Éva Isten szavait idézte, de hozzátette a következőket is: „azt meg se illessétek”. Vajon miért gondolta, hogy ki kell egészítenie Isten szavát? A Biblia nem ad erre magyarázatot. Amikor túlzásokba bocsátkozunk, mint ahogy Éva is Isten utasításával kapcsolatban, lehetséges, hogy éppen a lényeget tévesztjük szem elől, és Évához hasonlóan elbukunk. A farizeusok is kiegészítették a törvényeket, kibővítették Isten utasításait a szombattal kapcsolatban, és ezzel pontosan a szombat célját és értelmét veszítették el. Jézus elítélte őket ezért.
Kérjük naponta Istentől: „Uram, segíts, hogy ne tévesszem szem elől a nekem szóló utasításaid valódi értelmét! Segíts egyszerűen engedelmeskedni parancsolataidnak. Segíts, hogy ma se tegyek hozzá semmit tökéletes, bölcs és szent szavadhoz.”
Jeyarani Sundersingh