2020. július 25., szombat
Hogyan találkozott édesanyám Istennel
„Azok pedig mondának: Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” – ApCsel 16:31
Közel-keleti hitvilágban nőttem fel. Édesanyám tanár, egy nagy család legidősebb gyermeke, egy vallási vezető unokahúga volt. Jó feleségként mindig lefátyolozva járt, és elsőnek érkezett az imádság helyére. Egy idő után a férje súlyosan megbetegedett. Anyja, Aissatou, mindent megtett, hogy fia megfelelő orvosi ellátásban részesüljön, de mire én 1969-ben megszülettem, édesapám egészségi állapota már nagyon leromlott. Többszöri gyógykúrák és hagyományos gyógyítókhoz tett látogatások után édesanyám hagyta magát meggyőzni, és keresztény lelkészhez fordult segítségért. Döntését természetesen nem tudatta édesapámmal. A környékükön csak egyetlen karizmatikus keresztény gyülekezet működött. Édesanyám ezt a lelkészt kereste fel, aki ezt mondta neki: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és családoddal együtt megmenekülsz.”
„Hogyan? Miután minden vagyonunkat hagyományos gyógyítókra költöttük? De rendben van. Semmit nem veszítek, ha kipróbálom” – gondolta, és csendben megígérte, hogy ha édesapám meggyógyul, átadja szívét a keresztény Istennek. Titokban látogatni kezdte a gyülekezetet, és imádkozott édesapám gyógyulásáért. Dicsőség az Istennek! Édesapám meggyógyult és édesanyám betartotta ígéretét. Keresztény lett. Édesapám azonban megalázónak érezte felesége ezen döntését. Arra kérte, hogy válasszon a házassága és az új hite között. Ő gondolkodás nélkül Jézust választotta. Ennek eredményeképpen elváltak, és édesanyámat kilenc gyermekével együtt elküldték otthonról.
Később Isten egy másik gyülekezetbe irányította őt, amely a Biblia tanítása szerint a hetedik napot ünnepelte. Tizenkilenc évvel ezelőtt, egy bibliai tanulmánysorozat elvégzése után megkeresztelkedett. Most nyolcvan éves, negyvennégy unokája és három dédunokája van. Még mindig nagyon tevékenyen szolgál Parakou-i (Benin Köztársaság) gyülekezetében.
Engem nagy mértékben befolyásolt édesanyám megtérése és példamutató életmódja. Az ő tapasztalata és bátorítása tett engem azzá, ami ma vagyok. Megköszönöm Istennek, hogy felhasználta édesanyámat lépteim vezetésére. Most rajtam a sor, hogy ugyanezt tegyem gyermekeim életében.
Isten különleges módon áldja meg azokat, akik másokat Őhozzá vezetnek.
Mamata Sassou