2020. július 22., szerda
Időszerű Isten
„Csillapodjál le az Úrban és várjad őt.” – Zsolt 37:7
Minden évben egyszer elutazom az Egyesült Államokba egy teljes orvosi kivizsgálásra. Soha nem tudom, mire számítsak, de mindig bízom az Úrban.
A 2014-es év sem volt kivétel. Mielőtt Guyanából elindultam, tudtam, hogy a gyülekezet pénzügyi bizottságát, ahol én is tevékenykedtem, továbbképzésre hívták Panamába. Szokásos évi orvosi vizsgálataim alkalmával az orvos CT-szűrést is kért. Burkoltan utalt rá, hogy látott valamit, ami további kivizsgálást igényel. Azt tanácsolta, hogy amennyiben beigazolódnak a sejtései, készüljek fel egy műtétre és az utókezelésre, mert az korábbi egészségügyi gondjaimmal hozható kapcsolatba. Csendben imádkoztam: – „Drága Uram, kérlek távolítsd el, bármi legyen is az! Soha többé nem szeretnék altatásban lenni, és nem akarok több műtétet.”
Két további vizsgálat után az orvos PET-szűrést is javasolt. Ha ez a vizsgálat is negatív lesz, akkor minden gond nélkül hazautazhatok és folytathatom a tevékenységemet. Megkértek, hogy értesítsem az orvost a vizsgálat végeztével, hogy átnézze a leleteket. Két nappal a szűrés után felhívott és megkérdezte: „Mit szeretnél hallani?”
„Remélem, jó hírei vannak” – válaszoltam.
„Az eredmény negatív” – mondta.
Térdre borulva mondtam köszönetet Istennek.
Mindez idő alatt kétszer kellett átváltanom a hazafelé szóló repülőjegyemet. Az éppen érvényes jegyem aznap estére szólt, amikor az orvos hívott. Másnap korán reggel értem Guyanába. Egyik munkatársam várt a repülőtéren, és átadta a panamai úthoz szükséges csomagomat és iratokat. A menyem megkért, hogy visszafelé álljak meg Trinidádban, és töltsek ott egy kevés időt a családdal. Amikor átnéztem az iratokat, felfedeztem, hogy a csoport, amellyel Panamába kellett mennem, másnap indult, és az esti visszatérés előtt az egész napot Trinidádban tölthettem. Izgatottan hívtam fel a fiamat, és megbeszéltem vele, hogy másnap reggel várjon a repülőtéren, majd csoportunk megérkezett Panamába. A program építő volt és a táj csodálatos. Kellemes volt találkozni a panamai és a Karib-térségben élő hittestvérekkel.
Ezek a tapasztalatok arra emlékeztetnek, hogy Istennél minden lehetséges. Az Ő válasza mindig időben érkezik, és mindent a mi javunkra intéz. Kedves testvérnőim, bízzunk Benne!
Ruby H. Enniss-Alleyne