2020. július 13., hétfő
Megéri várni Istenre
„Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te utaidban megismerd őt; akkor ő igazgatja a te utaidat.” –Péld 3:5-6
Minden azon a hajnalon kezdődött, amikor átadtam magam Istennek és az áldását kértem. Egy új útra készülődtem: egyedülálló, de elégedett életre. Az elégedettség az én elképzelésem szerint azt jelentette, hogy minden képességemmel az Urat szolgáljam annak tudatában, hogy egyedül Ő képes teljes, tökéletes életet biztosítani számomra. Olyan gyülekezetben és társadalmi közösségben nőttem fel, ahol nagyra becsülték a házasságot. Mindenkit aggasztott, hogy harminc éves koromban még mindig egyedülálló voltam. A gyülekezeti tagok folyton mondogatták: „Imádkozunk érted” (minden alkalommal, ahányszor csak megláttak, mintha legalábbis beteg lettem volna). A családom is aggódott: „Túl sokáig vársz!” – mintha csak az én hibám lett volna. Tudom, hogy csak jót akartak. Bizonyos gyülekezeti tagok elől már szinte bujkáltam. Az egyedüllét sok esetben nekem is kihívást jelentett, azonban számtalan örömteli, gondtalan napom volt, hiszen nem kellett senkire se gondolnom.
Nem tudtam, hogy Isten dolgozik a színfalak mögött. Hajnal előtt mindig sötétebb van, és az öröm reggelig várat magára. Hiszem, hogy Isten rám várt. Azt várta, hogy elfelejtsem saját érdekeimet, saját szükségleteimet, és az Érte és másokért végzett szolgálatra összpontosítsak. Imában elmondtam Istennek, hogy már nem imádkozom férjért. Csak azt szeretném, hogy Ő legyen mellettem ezen az úton, ha már ez az Ő akarata.
Isten szeretete belülről árad kifelé, amikor boldogan időzünk az Ő jelenlétében és másoknak szolgálunk. Hiszem, hogy ha az Úr munkájában foglalatoskodunk, akkor az embereket – remélhetőleg a férfiakat is – vonzza az a belső fény, amely mosolygó arcot eredményez. Isten hűséges, az Ő ígéretei biztosak. Ez az utazás életem kalandjává változott. A megfelelő időben Isten rendelt mellém egy hívő keresztény férjet. Ő mindig többet és jobbat ad nekünk, mint amit valaha elképzelnénk vagy kérnénk. (lásd: Ef 3:20)
Isten jobbat tartogatott számomra, amire érdemes volt várni. Férjhez mentem, úszok a szeretetben és a boldogságban. Bármire vártok, hogy Isten megtegye értetek, bízzatok az Ő ígéreteiben, mert igazak. A mi Istenünk soha nem hagy cserben!
Lebrechtta N. O. Hesse-Bayne