2020. július 5., vasárnap
Nagy küzdelem a Lwero folyónál
„Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol.” – Róm 10:9
Kétezertizenhat november 26. A nap lenyugvóban volt már azon a szombat estén, amikor az angyalok szemtanúi voltak, ahogy Lucas Olwayo lelkész ezt mondja Beatrice testvérnőnek: „És most megkeresztellek téged az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.” Sátán és hadserege nem örült, amikor Beatrice-t gyengéden bemerítették a vízbe, majd újból a felszínre emelték. Mélyeket lélegzett, törölgette az arcát, majd hirtelen összeesett és elsüllyedt a vízben. Örömünk rémületté változott, amint a presbiterek és a diakónusok kivitték a lányt a folyópartra.
Ugyanennek a hónapnak az elején ez a lány részt vett a Női Misszió egy kéthetes evangelizációs sorozatán, amelyet a lweroi piactér közepén álló nagy fa alatt tartottunk. Átadta életét Jézusnak, és elkezdte Vele járni életútját. Millicent Odhiambo orvosi asszisztens volt, ő nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat az embereknek az evangelizációs sorozat idején. Látva Beatrice ájulását, azonnal a segítségére sietett. Lefektette a földre, felemelte a lábait, hogy segítse a vérkeringést, mert sajnos az élet nem sok jelét mutatta.
A jelenet szemtanúi imádkoztak érte, egyesek tovább énekelték a keresztségi éneket. Jézus mondta: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővelkedjenek.” (Jn 10:10) Nagy küzdelem zajlott a folyónál Beatrice-ért. Egy idő után újra elkezdett verni a szíve, így a közeli árnyékos helyre vitték. A gyülekezet dicsőítette Istent, és a keresztség folytatódott. A végső felhívás elhangzása után a keresztelő lelkész átöltözött, de szavai továbbra is ott égtek az egyik ember szívében. Ő is részt vett a sorozaton, tanulmányozta a Bibliát, de nem válaszolt a felhívásra, mert egy másik felekezet lelkésze volt. Hirtelen felkiáltott: „Szeretnék megkeresztelkedni!” A lelkész és a diakónusok azonnal visszatértek a folyóba. Mire minden befejeződött, Beatrice is teljesen rendbe jött, és vidáman tapsolt a többiekkel. Boldogan szaladt haza, hogy elmondja szüleinek keresztsége jó hírét.
Aznap nagy küzdelem zajlott két drága lélekért a Lwero folyónál. „Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.” (Róm 10:13)
Monica Koko Asca