myBible logó myBible
Fiókom

2020. július 3., péntek

Kétszer egymás után

„Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül, és kiszabadítja őket.” – Zsolt 34:8

Négy napja történt, hogy az Úr megmentette a férjem életét a szörnyű haláltól, itthon, a telkünkön. Az Úr közvetlenül azelőtt küldte el őt a kertből, hogy egy hatalmas papaja-fa kidőlt pontosan arra a helyre, ahol azelőtt dolgozott. Áldott legyen érte az Ő neve!

Hajnali 3:50-kor felkeltem, hogy kikísérjem a férjemet a buszállomásra. Ouagadougou-ba utazott, Burkina Faso fővárosába egy presbiteri gyűlésre. Előző este nagyon későn feküdtünk le, mivel mindent elő kellett készítenünk az útra. A megálló mintegy két kilométerre van az otthonunktól. Kikísértem, elindultak, én pedig hazaérve visszafeküdtem még egy kevés időre.

5:07-kor a férjem írt egy üzenetet, hogy minden rendben van az úton. Felkeltem és segítettem a fiamnak elkészülni az iskolába.

7:15-kor én is munkába indultam. A férjem ezt írta éppen: „Most kerültünk el sikeresen egy komoly balesetet. A busz fékrendszere felmondta a szolgálatot. Újból megőrzött az Úr!” Felhívtam, hogy többet megtudjak az esetről. Ezt mondta:

„Ha nem tartott volna meg a Mindenható keze, nekiütköztünk volna egy tartálykocsinak.”

Igen – egy tartálykocsi. Azt hiszem mindannyian tudjuk, mi történik, amikor egy jármű nekiütközik egy üzemanyag-szállító teherautónak. Később, amikor az utasok is egy kicsit megnyugodtak, megjavították a féket, és mindenki, a férjemet is beleértve, visszaszállt a buszra, hogy folytassák az utat. A szemtanúk és a buszsofőr egyaránt állították: nem más, mint egy láthatatlan kéz állította meg a buszt centiméterekkel az ütközés előtt.

Igen, az Úr újra megtartotta és megőrizte. Ezen a héten már másodszor mentette meg az angyal a férjem életét. Ő tábort jár körülöttünk és megszabadít minket. Kedves testvérnők, a mi Istenünk még mindig dolgozik gyermekei szabadításán.

Dánielt megmentette az éhes oroszlánoktól, Jónást megtartotta a hal gyomrában, a férjemet kétszer egymás után menekítette ki a halál torkából. Isten téged is meg tud szabadítani. Helyezd életed teljes egészében az Ő gondjai alá ma! Ő vezet és szabadít meg téged.

Tabitha Kra

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.