myBible logó myBible
Fiókom

2026. október 16., péntek

A kézzelfogható harc

„Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának urai ellen, a gonoszság lelkei ellen, amelyek az ég magasságában vannak.” (Efezus 6:12)

A Hetednapi Adventista Egyházban felnőve már nagyon jól megismertem Sátán fondorlatos módszereit és célját, hogy elpusztítsa Isten gyermekeit. Gyerekként kívülről megtanultam bibliaszövegeket, és biztos voltam benne, hogy soha nem fogok bedőlni a természetfeletti erőknek, és majd könnyen felismerem a gonosz lelket, ha egyszer csak megjelenik előttem.

Sátán azonban úgy tűnik, tudja, mikor vagyunk a legsebezhetőbbek, és ugrásra készen vár ezekre a lehetőségekre, hogy megtéveszthessen. Férjem halála után masszírozás közben a masszőröm elmesélte, hogy szellemi vezetők ülnek a vállán, akik segíthetnek átvészelni nekem ezt a nehéz időszakot. Akkor nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki, de később is még foglalkoztattak a szavai, mert eszembe jutott egy ismerős Ige a Szentírásból: „Maga Sátán is a világosság angyalának adja ki magát.” (2Korinthus 11:14) Lehet, hogy én is most ezzel a világosság angyalával találkoztam? Visszahőköltem a gondolattól, de azért többet is tudni akartam.

Pár hét elteltével megint visszamentem masszíroztatni, és ő elmesélte, hogy az elhunyt férjem beszélt neki rólam. Lelkesen továbbította férjem hosszú üzenetét – szavai megnyugtatóak voltak: biztosított, hogy jól van, és hogy tovább kell lépnem az életben. Abban a pillanatban jólesett hallani felőle. De várjunk csak! Ez vajon nem az egyik gonosz lélektől jött, akiről a Bibliában olvastam? Ahogy ezen gondolkodtam, elszégyelltem magam, amiért majdnem elhittem, hogy a férjem szól hozzám a sírból. A szívem mélyén tudtam, hogy csak Sátán próbál becsapni. Eszembe jutott, mit ír a Biblia: „Az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak.” (Prédikátor 9:7) Nagyon felbőszített, mikor teljesen megbizonyosodtam afelől, hogy csak az ördög próbált felültetni, hogy kételkedni kezdjek a Bibliában.

Gyorsan bocsánatot kértem imában, hogy kétségbe vontam Isten Igéjét, és gonosz forrásból kerestem vigaszt és útmutatást. Sátán tudta, hogy sebezhető vagyok, szenvedek, és válaszokat keresek, és megpróbálta kihasználni az állapotomat. Hálát adok az Úrnak, hogy tudtam, mit tanít Igéje. A harc valós. El kell határoznunk, hogy folyamatosan Jézusra szegezzük a tekintetünket.

Judy Casper

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.