2026. október 12., hétfő
Magok és tövisek
„A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallgatja ugyan az igét, de az élet gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, úgyhogy nem terem gyümölcsöt.” (Máté 13:22)
Mindig is szerettem a szép történeteket, és Jézus példázatai a kedvenceim. Emlékszel arra, amelyikben a földművesről van szó, aki négyféle talajba vetette a magvakat? Egy részük az ösvényre esett, más a lapályos talajra, néhányuk a gyomok és tövisek közé, „némely mag pedig a jó földbe esett, és termést hozott. Az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, ismét másik harmincannyit.” (Máté 13:8)
A történet értelmezésében összezavarodott tanítványok megkérték Krisztust, magyarázza már el nekik. Ő elmondta, hogy a mag Isten országának üzenetét jelképezi, a talajok pedig hallgatói szívének különböző állapotát. Életem egyes szakaszaiban az összes talajt megtapasztaltam. Talán te is. Szeretjük a gazdát, szeretnénk, ha a mag gyümölcsöt teremne az életünkben, de valahogy meglepetéseket tartogat a váratlan fordulatokat vevő élet. A hajdan volt gyengéd szívek a csalódások terhe alatt megkeményedhetnek és megakadályozhatják, hogy a mag gyökeret verjen. Vagy egy ígéretes kezdet után kiábrándulunk, mikor nem változnak meg a makacs jellemvonások. Biztos nem kellene ennyire nehéznek lennie egy átalakult és győztes életnek…
De életem jelenlegi szakaszában leggyakrabban az élet gondjai és aggodalmai nyomasztják szívem állapotát. Belső világom minden területére beszivárog a szorongás, ellopja tőlem az örömöt, lemeríti az erőmet, kifáraszt és elkedvetlenít. Elkezdek azon rágódni, hogy ha csak módot találnék rá, hogy kicsivel több pénzt keressek, mennyivel könnyebb lenne az életem! És ez igaz is… lenne! Csakhogy a körülmények lekorlátozzák a lehetőségeimet. Az élet nehezebb, mint reméltem.
A példázatbeli gazdák viszont türelmesek. Értenek a talajhoz és az évszakokhoz. Tudják, hogy nem minden elvetett mag terem gyümölcsöt. Nem szidják a gyomok és tövisek közt elkeveredett magot. Odafigyelnek a jó talajba vetett magra, és gazdag termést várnak. Ugyanígy az Úr is tudja, hogy nem mindig leszünk eredményesek. Elszalasztunk lehetőségeket, elfáradunk, a szívünk állapota is becsaphat. De a megfelelő időben Igéje az életünk befogadó talajára hullik, és sok gyümölcsöt terem a menny dicsőségére. Ne veszítsük el a reményt! Isten látja a szívünket. Biztonságban vagyunk, mivel a mennyei gazda gondoskodik rólunk.
Karen Pearson