2026. október 6., kedd
Legyetek éberek: vigyázzatok és imádkozzatok
„Vigyázzatok, legyetek ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő!” (Márk 13:33)
Pár éve történt, hogy egy Női Szolgálatok Osztálya tanácsülés után mi nyolcan, az Unió különböző részlegeinek vezetői már a vasútállomás felé igyekeztünk. Nagyon izgatottan fogadtuk, hogy egy hét megbeszélés után végre hazamehetünk. Lelkesen beszélgettünk, és kicseréltük egymással a hét élményeit.
Már korán kimentünk a pályaudvarra, hogy elérjük a vonatot, de egy idő múlva hallottuk a bemondóból, hogy csak egyórás késéssel indul a vonat. Sebaj! Folytattuk a csevegést.
Egy óra múlva megint hallottuk, hogy további egy óra késés várható. De miután a második óra is eltelt, nem volt további bejelentés, és még mindig nem jött a vonat. Mindannyian kezdtünk elfáradni. A peronon várakozó többi utassal együtt elálmosodtunk. Néhányan már nyújtózkodtak és el is aludtak.
Éjfél után hirtelen a hangosbemondó hangja hasított a levegőbe. Befutott a vonat, de egy másik vágányra!
Felkapkodtuk a csomagjainkat, és rohantunk az új peronra. A vonat végre megérkezett. Az emberek ide-oda rohangáltak, hogy elérjék a vonatot, és helyet találjanak. Mindenhol zűrzavar uralkodott, én pedig imádkoztam, és hálát adtam Istennek, hogy a csoportunk minden tagja épp időben fel tudott szállni a vonatra!
Ez a kis élmény felidézte bennem Jézus történetét a tíz alvó koszorúslányról, akik a vőlegény érkezésére vártak. Elgondolkodtam azok állapotán, akik az Úr második eljövetelét várják. Mi is várjuk Urunk visszatérését. Még mindig élénken él bennünk a lelki utazásunk kezdetén érzett szeretet és lelkesedés, vagy lassanként elhalványul? Letargiába taszított Krisztus visszatérésének késedelme? Tudom, hogy elfáradtunk. Már kezdünk álomba merülni?
Amikor felharsan az arkangyal trombitája a levegőben, készen állunk majd a vőlegény fogadására? Emlékeztünk-e, hogy extra olajat vegyünk az edényeinkbe? Megtisztítottuk-e már a lámpáinkat, és égnek? Barátaim, bármely pillanatban felhangozhat a bejelentés: „Jön a vőlegény! Gyertek elébe!” (Máté 25:6) Ha őrködünk, akkor készen fogunk állni a hívásakor. Ne lankadjon a készenlétünk. Vigyázzunk és imádkozzunk, hogy a Szentlélek töltsön be és erősítsen meg minket! Jézus hamarosan visszajön!
Jeyarani Sundarsingh